Real Madrid: Nem érdemeltünk vereséget – Lopetegui

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.07. 15:24
null
Lopetegui nem félti az állását (Fotó: AFP)
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője, Julen Lopetegui csalódottan nyilatkozott a Deportivo Alavéstől a La Liga 8. fordulójában elszenvedett 1–0-s vereség után, és úgy érzi, csapata nem azt érdemelte, hogy kikapjon.

 

„Az edző nem szokott ilyesmin gondolkodni” – válaszolt arra kérdésre a Real Madrid szakvezetője, Julen Lopetegui, hogy félti-e a pozícióját aDeportivo Alavéstől elszenvedett 1–0-s vereség után.

„Tudjuk, hogy nem vagyunk jó formában, viszont a legrosszabb esetben is csak három pontra állunk az első helytől (ha a Barcelona megveri a Valenciát vasárnap – a szerk.).”

A Real Madrid a legutóbbi négy tétmérkőzésén nem tudott nyerni, sőt közülük hármon vereséget szenvedett.

„Persze, hogy csalódottak vagyunk, nyerni akartunk. Jól kezdtük a meccset, ahogy szerettük volna, de nem voltunk eredményesek, ezért meg lettünk büntetve. Bár úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget. Muszáj lesz megpróbálnunk feljavulni, mostanában nem voltunk túl szerencsések. Ezúttal például két játékosom is megsérült (Karim Benzema és Gareth Bale – a szerk.). A tréner mindig a legtöbbet várja el a csapatától, de abban nem kételkedem, hogy a legtöbbet adják ki magukból a srácok.”

A fővárosi együttes a válogatott meccsek miatti szünet után a La Ligában a Levante ellen lép pályára otthon.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Eddigi eredmények

Deportivo Alavés–Real Madrid 1–0 (Manu García 95.)
Leganés–Rayo Vallecano 1–0 (G. Carrillo 14.)
Girona–Eibar 2–3 (Stuani 40., 42., ill. Charles 12. – 11-esből, Arbilla 45+5., Enrich 72.)
Getafe–Levante 0–1 (Bardi 60.)
Athletic Bilbao–Real Sociedad 1–3 (Muniain 32., ill. Oyarzabal 30., 74. – mindkettő 11-esből, Sangalli 47.)
Real Valladolid–Huesca 1–0 (Rubén Alcaraz 28.)

A hátralévő vasárnapi program
16.15: Atlético Madrid–Real Betis (Tv: Spíler2)
18.30: Espanyol–Villarreal
18.30: Sevilla–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
20.45: Valencia–Barcelona (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona742118–8+1014
2. Real Madrid842212–7+514
3. Alavés842211–8+314
4. Sevilla741216–7+913
5. Atlético Madrid73318–4+412
6. Valladolid83327–6+112
7. Betis73315–5012
8. Espanyol73228–6+211
9. Real Sociedad832312–11+111
10. Celta Vigo724112–10+210
11. Levante831412–14–210
12. Eibar83149–12–310
13. Getafe82336–7–19
14. Girona823310–13–39
15. Villarreal72235–4+18
16. Valencia71515–6–18
17. Athletic Bilbao71429–13–47
18. Leganés82157–12–57
19. Rayo Vallecano71247–15–85
20. Huesca81257–18–115

 

Legfrissebb hírek

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
12 órája

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 10:20

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 15:00

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 14:31