Real Madrid: Mourinho több szempontból is Zidane előtt

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 14:42
null
Zidane statisztikailag kevésbé eredményes, mint portugál kollégája (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain elleni, 2–2-vel végződő Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés volt Zinédine Zidane 178. tétmeccse a Real Madrid kispadján, ezzel pedig beérte a királyi gárda korábbi trénerét, José Mourinhót. A Marca természetesen kapott az alkalmon, és összehasonlította egymással a két edzőt.

 

Eredményesség terén nem sok kérdés van köztük, ha a Real Madridnál végzett tevékenységüket vizsgáljuk, hiszen Zidane három Bajnokok Ligája-kiírást nyert a blancókkal, egy spanyol bajnoki cím és öt további trófea mellett. Ezzel szemben Mourinho három idény alatt egy bajnoki címet, egy Spanyol Kupát, illetve egy spanyol Szuperkupát zsebelt be a csapattal.

Míg Zidane csak a tavaszi visszatérése óta kap erős kritikákat a szurkolóktól és a sajtótól – a portugál szakvezető szinte teljes madridi pályafutása alatt szembenézett hasonlókkal. Ezeket főleg a csapat által játszott defenzív futball, valamint a BL-ből való rendszeres kiesés váltotta ki.

Ezzel szemben ha pusztán a két edző regnálása alatti százalékos eredményességet nézzük, akkor Mourinho minden lényeges sorozatban jobb mutatót tudhat magáénak, mint francia kollégája.

A „Special One” 178 tétmérkőzésen 128-szor győzött a csapattal, 28 döntetlen és 22 vereség mellett, míg Zidane 119 győzelmet, 37 döntetlent és 22 elvesztett meccset produkált a kispadon.

Ráadásul a szerzett, illetve kapott gólokban is megmutatkozik a Marca által kiemelt különbség. A Tottenham jelenlegi menedzsere alatt 475 gólt szerzett a királyi gárda, és csak 168-at kapott, ezzel szemben a francia mester regnálása alatt az előbbi mutató 27-el kevesebb, míg az utóbbi 22-vel több.

Kettejük sikerességének összehasonlításában a leginkább kiemelendő tényező természetesen a Bajnokok Ligája-győzelmek száma, ám Mourinho itt is sikeresebb, ha kizárólag a statisztikai adatokat nézzük – a madridiak a BL-meccseik 67 százalékát nyerték meg alatta, míg Zidane-nál ez a mutató három százalékkal alacsonyabb.

Legfrissebb hírek

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 21:31

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

La Liga: augusztusban tér vissza otthonába az FC Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.25. 12:31
Ezek is érdekelhetik