Real Madrid: megállapodtak - U21-es Eb-győztes érkezik

Vágólapra másolva!
2013.07.12. 12:34
null
Asier Illarramendi (balra) ezentúl a Real Madrid színeiben próbálhatja megállítani Lionel Messit (Fotó: Action Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid hivatalos honlapján bejelentette Asier Illarramendi szerződtetését. A Real Sociedad utánpótlás-válogatott középpályása hat évre ír alá a királyiakhoz.

 


A 23 esztendős játékos tagja volt az izraeli U21-es Európa-bajnokságot megnyerő spanyol nemzeti csapatnak. Illarramendi ráadásul az egész viadal legjobban passzoló játékosaként zárt, 412 átadásából 392 ment a társakhoz – persze ebben a statisztikában csak a legalább 100 passzkísérletet felmutató labdarúgókat rangsorolták.

A királyi gárda 32 millió eurós kivásárlási árat, plusz az „áfát” fizeti ki a baszkoknak, így összességében 39 milliót utal át a játékosért – a Sociedadnak a hitelezők részére át kell utalnia a vételár 20 százalékát a korábbi megegyezésnek megfelelően, amiért anno a cég megmentette a csapatot a csődtől, de a madridiak ezt a többletösszeget is bevállalták a kivásárlási ár felett.

Illarramendi a mögöttünk hagyott szezonban alapembere volt a bajnokság negyedik helyén záró, így az európai kupaküzdelmekbe a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében bekapcsolódó Real Sociedadnak, amelynek színeiben 32 mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. De nem is ez volt a feladata, hiszen a baszkok eddigi vezetőedzője, Philippe Montanier – aki az idény után hazatért a Rennes-hez – védekező középpályásként játszatta a tehetséges futballistát.

A Real Sociedad mai edzésén már meg sem jelenő Illarramendi hatéves szerződést kötött a fővárosi csapattal.

A baszkok megemelt fizetéssel tartották volna maguknál a védekező középpályást, de a Carlo Ancelotti által régóta áhított játékos mindenképpen ki akarta próbálni magát egy topcsapatban is.

Illarramendi a hírek szerint 2.5 millió eurós éves fizetést kap a Real Madridtól, de különböző teljesítményalapú bónuszokkal ez az összeg emelkedhet.

„Reggel a labdarúgó-szövetség értesített minket, hogy a Real Madrid élt Illarramendi kivásárlási záradékával – mondta a Sociedad elnöke. – Meg szerettük volna tartani, sajnáljuk, hogy elmegy. Szeretnénk megköszönni neki az itt töltött éveket.”

„Nagyon fontos év áll előttünk, fiatal edzővel, és azt szerettük volna, ha minden játékos a csapatnál marad. Nem akartunk tárgyalni a Real Madriddal, és ezt megmondtuk Asiernek és az ügynökének is” – tette hozzá Jokin Aperribay, aki azt is elmondta, hogy 38 949 900 eurót fizet végül a Real Madrid a játékosért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik