Real Madrid: Ezzel a játékkal semmire sem megyünk – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.14. 11:34
null
A francia szakemberre és csapatára nehéz munkanapok várnak: valamit sürgősen ki kell találniuk (Fotó: Reuters)
Zinedine Zidane, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid vezetőedzője csapata Las Palmas elleni 2–1-es sikere után nem volt elégedett a mutatott játékkal.

 

SZAVAZÁS

Ön szerint a Real vagy az Atlético megelőzheti még a Barcát a bajnokságban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Noha a Real Madrid kiszenvedte a három pontot a Las Palmas otthonában a bajnokság 29. fordulójában, ám Zinedine Zidane, a blancók vezetőedzője mérges volt a második játékrész miatt, amelyben csapata elvesztette a fonalat, és a Las Palmas jobb volt a királyi gárdánál.

„A győzelemnek örülök, viszont ami a második félidei játékunkat illeti, dühös vagyok – kezdte értékelését Zidane. – Hagyjuk a három pontot, meg kell néznünk, miben voltunk jók. Holnap elemezzük a mérkőzést, de aggodalommal tölt el, amit a második félidőben láttam az együttestől.”

„Nem hiszem, hogy a játékosok fejben már a Bajnokok Ligájára koncentrálnának, a Las Palmasra fókuszáltak, de valami egészen elképesztő mennyiségű eladott labdánk volt. Ha valamit el akarunk érni a jövőben, akkor ennél jobb teljesítményt kell nyújtanunk, ellenkező esetben sehová sem jutunk. Ezzel a játékkal legalábbis biztosan nem, mint amit Las Palmason a második játékrészben mutattunk. Szeretném megnézni ismét a mérkőzést, de biztos vagyok benne, hogy jobbak is tudunk lenni.”

Zidane már tizenegy bajnokin irányíthatta a Real Madridot, ebben az időszakban a nyolc győzelem mellé becsúszott két döntetlen és egy vereség. Mindez csak madridi viszonyok között átlagos teljesítmény, no meg az ebben az időszakban hibátlan Barcelona árnyékában. A címvédő ugyanis minden meccset megnyerte, így már Zidane-nal a kispadon hét ponttal nőtt a fővárosiak hátránya.

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 29 24 3 2 84–22 +62 75
2. Atlético Madrid 29 21 4 4 45–12 +33 67
3. Real Madrid 29 19 6 4 83–28 +55 63
4. Villarreal 29 15 8 6 35–23 +12 53
5. Sevilla 29 13 9 7 43–31 +12 48
6. Athletic Bilbao 29 14 5 10 48–38 +10 47
7. Celta Vigo 29 13 6 10 41–51 –10 45
8. Eibar 29 10 7 12 41–41 0 37
9. Málaga 29 9 9 11 28–28 0 36
10. Real Sociedad 29 9 8 12 38–41 –3 35
11. Valencia 29 8 10 11 33–34 –1 34
12. Betis 29 8 10 11 27–39 –12 34
13. Deportivo La Coruna 29 6 15 8 37–42 –5 33
14. Espanyol 28 9 4 15 28–54 –26 31
15. Las Palmas 29 8 6 15 31–42 –11 30
16. Rayo Vallecano 29 6 9 14 39–61 –22 27
17. Getafe 29 7 6 16 27–51 –24 27
18. Granada 28 7 5 16 29–53 –24 26
19. Sporting Gijón 29 6 6 17 30–51 –21 24
20. Levante 29 6 6 17 27–52 –25 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik