Real Madrid: éjszaka döntöttek Florentino Pérez elnökről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.19. 07:04
null
Florentino Péreznek nem kellett kihívóktól tartania (Fotó: AFP)
Florentino Pérez marad a Real Madrid elnöke 2021-ig – jelentette be a spanyol sportklub éjszaka a hivatalos honlapján.

 

A Real Madrid választási testületének éjfél után egy perccel kezdődött és mindössze 14 percig tartó ülésének egyetlen napirendi pontja az elnök és az elnökség mandátumának sorsa volt.

Mivel az éjféli határidőig egyetlen ellenjelölt sem jelezte hivatalosan pályázási szándékát, a testületnek nem maradt más feladata, mint bejelenteni a döntést: az alapszabály értelmében továbbra is Florentino Pérez a Real Madrid elnöke.

A 70 esztendős Pérez először 2000 és 2006 között töltötte be a pozíciót, majd 2009 júniusában ismét megválasztották, azóta ő az elnök – a mostani bejelentés értelmében 2021 nyaráig az is marad.

Új periódusának első feladata az állítólag más klubba vágyó Cristiano Ronaldo ügyének rendezése lesz.

Legfrissebb hírek

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03
Ezek is érdekelhetik