Real Madrid: Bale játszik a hétvégén, jobbszélsőként

2013.09.13. 13:06
null
Gareth Bale (balra) néhány edzés után rögtön bemutatkozhat a Real Madridban (Fotó: Reuters)
A Real Madrid labdarúgócsapatát irányító Carlo Ancelotti eldöntötte, hogy mindenképpen pályára küldi az együttes friss szerzeményét, Gareth Bale-t a Villarreal elleni szombat esti idegenbeli bajnokijukon.

Ancelotti a Real Madrid pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Bale – aki szerdán vett részt első edzésén a spanyol csapatnál – biztosan szerepet kap a Villarreal ellen, ám hogy kezdőként vagy csereként, azt még nem tudja. Azt viszont igen, hogy a jobb oldalon veti be a ballábas walesi kiválóságot, akit a Tottenhamtől vett meg a Real Madrid sajtóhírek szerint 100 millió euróért.

„Úgy érkezett hozzánk, hogy nem csinálta végig az alapozást, de a fizikai állapota nem rossz – beszélt Ancelotti Bale-ről. – Elutazik velünk és pályára is lép. Azt még el kell döntenem, hogy az elejétől fogva vagy csereként. Nincs sérülése, és nagyon motivált.”

Az olasz szakember a sokat feszegetett kapuskérdéssel kapcsolatban a következőt mondta: „Kedden Iker véd Isztambulban, így mindenki kicsit megnyugodhat.”

A Real jövő heti Bajnokok Ligája-mérkőzésén tehát Casillas visszatérhet a blancók kapujába, ám Ancelotti szavai alapján a bajnokságban továbbra is Diego Lópezre számít.

Álvaro Arbeloa, Marcelo és Fábio Coentrao nem játszhat a hétvégén (a portugál 15 napra dőlt ki), a védelem bal oldalán Nacho Fernándezt készül bevetni Ancelotti. Isco viszont felépült a bokasérüléséből, így ő pályára léphet a Villarreal otthonában.

C. RONALDO A CICÁZÁST IS KOMOLYAN VESZI – EZT MOST MÁR BALE IS TUDJA

Cristiano Ronaldo egyébként nem kíméli új csapattársát, edzésen cicázás közben többször is odalépett Bale-nek, amit a walesi meg is jegyzett, sértődés persze nem lett a dologból.


Legfrissebb hírek

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Térdműtéten esett át az Alavés vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.10.05. 14:13

Lionel Messi spanyol másodosztályú klub tulajdonosa lett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 20:22

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17

Infarktust kapott a korábbi spanyol válogatott futballista

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 18:34

Negreira-ügy: az UEFA vizsgálja a Real Madrid 50 ezer oldalas beadványát a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 17:53

Gulácsi Péter a kapott gól nélküli meccseket hiányolja a Villarrealtól

Spanyol labdarúgás
2026.09.30. 18:15

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02