Real Madrid: 2016-tól Zidane lehet a vezetőedző - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.06. 14:10
null
Mögötte az utódja? Zinedine Zidane válthatja Carlo Ancelottit? (Fotó: Action Images)
Sajtóhírek szerint 2016-tól a francia Zinedine Zidane lehet a Real Madrid vezetőedzője.

 

Francia lapértesülések szerint 2016-tól Zinedine Zidane lehet a Real Madrid vezetőedzője. A csapat korábbi, aranylabdás játékosa jelenleg Carlo Ancelotti vezetőedző segítőjeként dolgozik a királyi gárda szakmai stábjában.

A bild.de a francia France Football értesüléseire hivatkozva írja, hogy a 41 éves Zidane veheti át az olasz Carlo Ancelotti helyét 2016-ban. A forrás megjegyzi, Zidane jelenleg még végzi az edzői tanfolyamot, közben pedig gyakorlatot szerez Ancelotti mellett. Korábban már dolgozott a Real Madridnál sportigazgatóként, illetve tanácsadóként a klub utánpótlás-nevelésében is ténykedett.

„Ambiciózus edző vagyok, csakúgy, mint játékosként, edzőként is címeket szeretnék nyerni, edzőként is ugyanolyan fenegyerek vagyok, mint futballistaként” – idézik Zidane nyilatkozatát. A francia arról konkrétan nem beszélt, hogy ő lehet a Real Madrid következő vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Brazília Ancelotti első hazai meccsén juthat ki a vb-re

Foci vb 2026
2025.06.10. 08:25

Alisson Becker: Vissza akarok térni Brazíliába

Minden más foci
2025.06.08. 12:07

Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

Minden más foci
2025.06.07. 11:53

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Carlo Ancelotti agresszív brazil válogatottat ígér

Foci vb 2026
2025.06.05. 09:51

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53
Ezek is érdekelhetik