Real: Kroos és James érkezése Liverpoolba küldheti Iscót

2014.07.21. 15:22
A túlzott konkurencia miatt távozhat a spanyol Primera Divisiónban szereplő Real Madrid labdarúgócsapatának középpályása, Isco.

A Real a nyár folyamán már szerződtette Toni Kroost, és egyre közelebb van James Rodríguez megszerzéséhez is. Érkezésükkel azonban túlzsúfolt lenne a BL-címvédő középpályája, hiszen az új igazolások mellett ott van még Xabi Alonso, Luka Modric, Sami Khedira, Asier Illaramendi, Ángel Di María és Isco is. Utóbbit most a Liverpoollal hozta szóba az angol sajtó.szerződtette Toni Kroost, és egyre közelebb van James Rodríguez megszerzéséhez is. Érkezésükkel azonban túlzsúfolt lenne a BL-címvédő középpályája, hiszen az új igazolások mellett ott van még Xabi Alonso, Luka Modric, Sami Khedira, Asier Illaramendi, Ángel Di María és Isco is. Utóbbit most a Liverpoollal hozta szóba az angol sajtó.

Bár sokaknak úgy maradt meg Isco első szezonja a királyiaknál, hogy csak epizódszereplő volt, valójában a legtöbb mérkőzésen (60-ból 53-on) ő kapott lehetőséget Carlo Ancelottitól.

A Liverpool a nyári átigazolási időszakban már szerződtette Rickie Lambertet, Adam Lallanát, Lazar Markovicsot és Emre Cant, most pedig a túl nagy konkurenciát kapó Iscót vinné. A Realnak mindenképpen el kell adnia néhány játékosát az érkezők mellett, így a spanyol középpályás lehet az egyik távozó, de Khedira és Di María távozása sincs kizárva.

Legfrissebb hírek

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

James Rodríguez visszavonult a kolumbiai válogatottól

Minden más foci
2026.09.15. 20:44

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15