Real: ki a hunyó? CR és Benzema miatt kitört a belháború – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.28. 19:24
null
Hiába pihent rá, CR kedden sem volt játékra alkalmas állapotban<br />(Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldóra eleve nem számíthatott, Karim Benzemát sérülés miatt a szünetben le kellett cserélni Zinédine Zidane-nak, a Real Madrid vezetőedzőjének a Manchester City elleni, idegenbeli BL-elődöntőben (0–0). Ennek kapcsán belháború bontakozott ki a madridi öltözőben, ahol elsősorban Jesús Olmo csapatorvos felelőssége vetődött fel. Erről a barcelonai kiadású sportlap, a sport.es számolt be.

Nem ez az első, hasonló eset, amikor Olmo szakértelme megkérdőjeleződött. Gareth Bale március eleji felépülését követően – bő egy hónapot hagyott ki a walesi – azonban ideiglenes fegyverszüneti állapot köszöntött be. Egészen mostanáig.

Cristiano Ronaldo nem sérülékeny típus, pihenni sem nagyon szeret. A szélső április 20-án, a Villarreal elleni bajnoki utolsó percében szenvedett sérülést, a csapat orvosai azzal biztatták őt – és a szakmai stábot –, hogyha elővigyázatosságból kihagyja a soron következő bajnokit, akkor a sokkal fontosabb, keddi BL-meccsre felépül. Nos, azóta tudjuk, hiába a biztonság, a portugál nem épült fel, nem volt játékra alkalmas állapotban.

Az Ecodiario információja szerint ez kedden, a mérkőzés napján egy manchesteri kórházban elvégzett orvosi teszt után vált végérvényesen világossá. Miként az is, hogy a sérülése komplexebb és súlyosabb, mint ahogyan azt a csapatorvos elsőre diagnosztizálta. Bár erre alighanem a laikusok is rájöttek, miután látták: a szimpla pihenéstől nem jött rendbe. Pedig Cristiano Ronaldo nem volt bizalmatlan Olmóval szemben – a másokkal korábban történtek ellenére sem –, ám saját esete után már máshogy vélekedett.

Hazaérkezésük után Madridban felkeresett egy külsős specialistát, Joaquín Juan gyógytornászt, aki többek között Pau Gasolt is kezelte. A Realnak sincs ellenére, hogy külsős szakemberek segítsenek a portugálon annak érdekében, hogy a City elleni, szerdai visszavágón pályára lépjen. A veszély azonban jelenleg is fennáll, hogy sérülése még súlyosabbá válik, így nemcsak a klubszezon hajrájáról, hanem az Eb-ről is lemarad.

Karim Benzema esete valamilyen szinten párhuzamban állítható a portugáléval. A francia center azon a bajnokin sérült meg (a Rayo Vallecano ellen), amelyet Cristiano Ronaldo eleve kihagyott. Benzemáról két napon át nem érkeztek biztató hírek, végül mégis kezdőként kapott lehetőséget a City ellen. Sok köszönet azonban nem volt a teljesítményében. Ritkán volt játékban, keveset mozgott, és azt is lassan. A szünetben indokolt volt a cseréje.

Az azóta napvilágot látott legfrissebb hírek arról szólnak, hogy optimista esetben a BL-elődöntő visszavágóján ő is pályára léphet. A pesszimista szerint viszont minimum egy hónapos kihagyás vár rá. Zidane számára világossá vált, hogy kedden Benzema állapota is rosszabb volt annál, mint ahogyan az orvosi stáb tájékoztatta őt.

Legfrissebb hírek

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
7 órája

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19