Real: De Gea óriási baklövés(?) miatt marad az MU-nál – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.09.01. 00:35
null
De Gea váltás előtt állt, de maradás lehet belőle (Fotó: AFP)
A „El Partido de las 12” című rádióműsor arról számolt be, hogy David de Gea mégsem szerződik a Real Madridhoz, mivel az átigazoláshoz szükséges dokumentáció megkésve érkezett be a spanyol profi labdarúgóligához.

 

Napközben ugyancsak sajtóhírek alapján már a két klub megegyezéséről adhattunk hírt, ám a jelek szerint ez mit sem ért, ha a formaságokkal közben valamelyik lépcsőfoknál megcsúsztak a felek, amelyek 14.00 óta tárgyaltak.

A marca.com közben azt is pontosította, hogy Keylor Navas mellett további 10 millió eurót utaltak volna át a madridiak Manchesterbe, de még ez sem a végleges összeg, hiszen az különböző jutalékokkal nőhetett volna. Legalábbis valahogy így nézett ki az első ajánlat, amit mégsem fogadtak el az angolok. Azt nem tudni egyelőre, hogy csak átgondolták még egyszer, vagy feljebb srófolták az árat – mindenesetre ez a napközbeni hezitálás elég volt ahhoz, hogy megcsússzon a transzfer. Később olyan variációról is beszámoltak, miszerint De Gea 20+10 millió euróba került volna a madridiaknak, Navast pedig 15 millió euróra árazták be.

A spanyol sajtó összeesküvést lát, mindenekelőtt szándékosságot sejt – bosszút az elhúzódó tárgyalásokért, De Gea elcsábításáért és azért, hogy Sergio Ramost nem engedték el az MU-ba.

Természetesen így Navas sem vált, a Costa Rica-i továbbra is a Real Madrid szolgálatában marad. A kedden kora délután 1 órára szervezett bemutatás így aktualitását veszítette, a spanyol fővárosban tartózkodó De Gea pedig csomagolhat, és utazhat vissza Angliába.

Éjfél után különböző pletykák, értesülések láttak napvilágot. Az egyik szerint mindkét klub bizonyítani tudja, hogy a papírokat időben elküldték, 23.59-kor. Egy másik arról szól, hogy tényleg időben küldték, ám olyan formátumban, amelyet Spanyolországban nem tudtak megnyitni…

A legfrissebb hírek szerint a spanyol profi labdarúgóliga (LFP) megerősítette, hogy nem kapta meg időben a dokumentumokat, a két klub viszont kitart amellett, hogy ennek meg kellett történnie. A FIFA kedden vizsgálja meg az ügyet. A Marca úgy tudja, hogy a Real Madrid 0.30-kor küldte el a Manchester United részéről is késve érkező dokumentumokat, azaz jócskán, fél órával kifutott a határidőből.

Az As kedd reggel azt írta, a Real fellebbezni fog a döntés ellen, mégpedig azzal az érvvel, hogy bizonyítani tudja, már 23.59-kore beadta a papírokat. Azaz még nincs vége.

Az eset nem egyedi. Mint beszámoltunk róla, a Napolinál szintén kifutottak az időből, így esett kútba a 13 millió eurós átigazolás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik