CR-duplával és kiütéssel hangolt a Real a Bayernre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.26. 19:59
null
CR duplával hangolt a Bayern elleni BL-meccsre (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera Divisón) 35. fordulójában a Real Madrid könnyed játékkal 4–0-ra legyőzte hazai pályán a kiesés elől menekülő Osasunát.

A Bajnokok Ligájában szerda este a Bayern Münchent 1–0-ra legyőző Real Madridra a hétközi csata után egy könnyebb feladat várt – a blancók a kiesés elől menekülő Osasuna ellen léptek pályára, és mivel a riválisok csak vasárnap játszanak, Carlo Ancelotti együttese újra a második helyre léphetett egy győzelemmel.

Sokat nem is vártak az első találattal a többek között Gareth Bale-t és Karim Benzemát is pihentető madridiak, a 6. percben a leshatárról meginduló Cristiano Ronaldo szólózott a bal szélen, majd egy csel után a tizenhatos sarkáról gyönyörűen kilőtte a hosszú felsőt (1–0).

Az Osasuna a gyors gól után sem sokat birtokolta a labdát, és csak a csodának köszönhették a vendégek, hogy a második félidőre nem négygólos hátránnyal fordultak – Cristiano Ronaldót a talaj, majd a partjelző, a csatárként is feltűnő Sergio Ramost pedig egy érdekesen felpattanó labda tréfálta meg.

A madridiak végig uralták a meccset (Fotó: Reuters)
A madridiak végig uralták a meccset (Fotó: Reuters)

A szünet után sem óvatoskodtak a királyiak, futószalagon érkeztek a lehetőségek, és az 52. percben Ronaldo meg is duplázta csapata előnyét. A portugál klasszis a tizenhatos előterében húzogatott, majd erőből a bal felsőbe vágta a labdát (2–0).

A 60. percben a meccs egyik legjobbja, Sergio Ramos is betalált. Di María csavarta középre a labdát, bent a spanyol védő – Damiát a levegőben megelőzve – Fernández lába mellett a kapuba bólintott (3–0).

Ramos csatárként is megállta a helyét (Fotó: Reuters)
Ramos csatárként is megállta a helyét (Fotó: Reuters)

A kegyelemdöfést Daniel Carvajal adta meg a pamplonaiaknak. A 83. percben Isco emelte a beinduló jobb bekk elé a labdát, a csereként beállt spanyol pedig fejjel átemelte a kint álló Osasuna-kapust (4–0).

A blancók ezzel a sikerrel feljöttek a tabella második helyére – megelőzve a vasárnap a Villarreal ellen pályára lépő Barcelonát – , és már készülhetnek a Bayern München elleni visszavágóra a BL-ben.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
35. FORDULÓ

Real Madrid–Osasuna 4–0 (Cristiano Ronaldo 6., 52., Sergio Ramos 60., Carvajal 83.)

KORÁBBAN
Granada–Rayo Vallecano 0–3 (Saúl Níguez 54., Larrivey 59., S. Fernández 86.)
Getafe–Málaga 1–0 (Colunga 7.)

KÉSŐBB

22.00: Betis–Real Sociedad (Tv: Sport2)


AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 34 27 4 3 74–22 +52 85
2. Real Madrid 34 26 4 4 98–32 +66 82
3. FC Barcelona 34 26 3 5 94–28 +66 81
4. Athletic Bilbao 34 18 8 8 59–37 +22 62
5. Sevilla 34 17 8 9 65–47 +18 59
6. Real Sociedad 34 15 9 10 58–51 +7 54
7. Villarreal 34 15 7 12 52–40 +12 52
8. Valencia 34 12 9 13 47–47 0 45
9. Rayo Vallecano 35 13 4 18 45–71 –26 43
10. Levante 35 10 12 13 31–42 –11 42
11. Espanyol 34 11 8 15 38–44 –6 41
12. Málaga 35 11 8 16 37–44 –7 41
13. Celta Vigo 34 11 7 16 40–51 –11 40
14. Granada 35 11 4 20 30–53 –23 37
15. Elche 35 8 12 15 28–47 –19 36
16. Getafe 35 9 8 18 30–51 –21 35
17. Osasuna 35 9 8 18 29–58 –29 35
18. Valladolid 33 6 14 13 32–50 –18 32
19. Almería 34 8 6 20 36–68 –32 30
20. Betis 34 5 7 22 29–69 –40 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik