Ronaldót kiállították, a Madridot megállították Bilbaóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 21:00
A Real Madrid azzal a tudattal érkezett Baszkföldre, hogy a Barcelona veresége után esélye lehet a második helyre lépni. Jogosan reménykedhetnek, mert kiváló győzelmi sorozatban álltak. A meccs azonban hatalmas izgalmakat hozott, mert hiába szerzett vezetést a Real, a Bilbao egyenlíteni tudott, és Ronaldo kiállítása után akár a győzelmet is megszerezhette volna – a vége Athletic Bilbao–Real Madrid 1–1.

Cristiano Ronaldo piros lappal távozott (Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldo piros lappal távozott (Fotó: Reuters)

Óriási elánnal kezdett a Real Madrid, ami meg is lepte a Bilbaót, mert alig két perc alatt három lövést is küldtek a fehér mezesek a hazaiak kapuja felé. Kellett jó öt perc a hazaiaknak, hogy kiegyenlítsék a játékot, és elkezdjenek akciókat szövögetni.

Elindult a „fafaragás”, nagyon keményen játszottak a hazaiak. Főleg Ronaldót nem kímélték, aki hangos kiáltásokkal igyekezett minderre felhívni a bíró figyelmét.

Aztán egyszer csak elkezdett játszani a Bilbao, és a Real nagyon beszorult. Három percen belül Aduriz, Muniain és Herrera is gólt lőhetett volna. A Madrid a saját térfelére szorult, és nem ízlett a fővárosiaknak a kellemetlen, letámadásos Bilbao-taktika.

Az első félóra végére a Real Madrid teljesen beszorult a kapuja elé, csakhogy a lelkes hazaiak igazán jelentős gólhelyzetet ekkor még nem tudtak kialakítani. Muniain többször is bolondot csinált a Real védőiből, de ezekben a percekben a Madrid jól koncentrált, és átvészelte a nehéz pillanatokat. Az is igaz, hogy sokáig nem tudták a vendégek megtartani a labdát.

A gól nélküli első félidő végére nyilvánvalóvá vált, hogy a Madridnak még a döntetlenért is nagyon meg kell küzdenie.

A második félidőben megszervezte magát a Real Madrid, és vendégakciókkal indult a folytatás. Óriási küzdelem alakult ki, csakhogy nem volt folyamatos a játék a rengeteg szabálytalanság és a paprikás hangulat miatt. Gyenge játékot láttunk, helyzetbe nem kerültek a csapatok, viszont a küzdelem példás volt.

Aztán a 65. percben megszerezte a vezetést a Real Madrid. Ronaldo indult meg a leshatáron, bevezette a tizenhatoson belülre a labdát, majd középre játszott, ahol érkezett Jesé, és két védő között balettos mozdulattal, kinyújtott lábbal a bal sarokba küldte a Real Madrid vezető gólját. 0–1

Nagy védelmi hiba volt, ez nem is vitás, de a Madrid ellen nem is könnyű hiba nélkül védekezni. A gól fellelkesítette a vendégeket, viszont a Bilbaónak is muszáj volt támadnia. Ezt cserével igyekezett serkenteni a hazaiak edzője, Valverde, és remekül bejött a húzása!

A 73. percben megszerezte az egyenlítő gólt a Bilbao! Jobb oldali szabadrúgás után Sergio Ramos szabadított fel, de csak a tizenhatos bal sarkáig, ahol érkezett az alig fél perce beállt Ibai Gómez, aki kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot. A labda a kapufáról pattant a kapuba. 1–1

Fellelkesült a hazai közönség, de még nagyobb lett a hangzavar, amikor emberelőnybe került a Bilbao.

„Ezért? Piros? Na, ne viccelj!” (Fotó: Reuters)
„Ezért? Piros? Na, ne viccelj!” (Fotó: Reuters)

A 75. percben az egész meccsen rendkívül sokat faragott Ronaldo kezezést reklamált, a bíró azonban nem adott tizenegyest, aztán Ronaldo elé odaugrott Gurpegui, akinek a fejéhez kicsit hozzáért Ronaldo, és enyhén meghúzta a haját. Erre a bilbaói elterült, mint a nagyalföld. Ekkor odaugrott Iturraspe, akivel meg farkasszemet nézett Cé és kissé összeütötték a homlokukat. Tumultuózus jelenet játszódott le, amelynek a végén a bíró kiállította Cristiano Ronaldót, és sárgát adott Gurpeguinek.

CRISTIANO RONALDO KIÁLLÍTÁSA



A kiállítás alapjaiban változtatta meg a játék képét. Jött előre a Bilbao, a Madrid leginkább csak védekezett. Ezt azonban jól tette, de a győzelmi sorozata megszakadt, és hosszú idő után gólt is kapott a fővárosi csapat. A döntetlen azt jelenti, hogy a Real Madrid maradt a harmadik, de pontszámban már beérte a Barcelonát. Az élen azonban három pont előnnyel a Real Sociedadot 4–0-ra kiütő, továbbra is remeklő Atlético Madrid áll.

„Szereztünk egy pontot, ami itt nem könnyű, de mi minden meccset meg akarunk nyerni. Persze ezt nem lehet mindig. A Bilbao egy jó csapat, de nekünk szerencsénk sem volt – értékelte a találkozót a Real Madrid hivatalos honlapján Marcelo, aki beszélt Cristiano Ronaldo 75. percbeli kiállításáról is. – Cristiano kiállítása nem volt fair, de nem fogok arról beszélni, hogy jó döntés volt-e vagy sem. Ez benne van a futballban."

„Jó meccset játszottunk, nagy volt az iram. A második félidőben nagyon jól futballoztunk, többet is kihozhattunk volna belőle. Ugyanakkor elégedett vagyok a találkozóval. Ronaldo kiállítását túlzónak találom” – mondta a mérkőzést követően Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



PRIMERA DIVISIÓN, 22. forduló
Athletic Bilbao–Real Madrid 1–1 (0–0) G: Gómez (73.), ill. Jesé (65.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 22 18 3 1 56–14 +42 57
2. Barcelona 22 17 3 2 59–16 +43 54
3. Real Madrid 22 17 3 2 61–22 +39 54
4. Athletic Bilbao 22 13 4 5 42–28 +14 43
5. Villarreal 21 11 4 6 39–22 +17 37
6. Real Sociedad 22 10 6 6 42–34 +8 36
7. Sevilla 22 8 7 7 41–37 +4 31
8. Valencia 22 8 4 10 31–35 –4 28
9. Levante 22 7 7 8 22–30 –8 28
10. Espanyol 22 7 5 10 25–29 –4 26
11. Getafe 22 7 4 11 22–34 –12 25
12. Celta Vigo 22 7 4 11 29–34 –5 25
13. Granada 22 7 3 12 20–29 –9 24
14. Málaga 22 6 6 10 21–29 –8 24
15. Elche 22 6 6 10 20–32 –12 24
16. Almería 22 6 4 12 22–40 –18 22
17. Osasuna 21 6 4 11 18–34 –16 22
18. Valladolid 22 4 8 10 24–37 –13 20
19. Rayo Vallecano 22 5 2 15 20–51 –31 17
20. Betis 22 3 5 14 20–47 –27 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik