P. División: a következő idényben hétfőn lehetnek a Clásicók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 23:00
A Spanyol Labdarúgóliga (LFP) elnöke, Javier Tebas elmondta, a szervezet fontolgatja, hogy a következő idényben mindkét el Clásicót hétfőn rendezze. Az elöljáró a Primera División 2014–2015-ös szezonjának első, valamint utolsó fordulójának, illetve a Király-kupa döntőjének időpontjáról is szót ejtett.

Az LFP terve szerint a bajnokság az augusztus 16-17-i, vagy a 23-24-i hétvégén kezdődik, és május 24-én ér véget.

A szezonrajttal kapcsolatban a kluboknak az a kérése, hogy a világbajnokság miatt a későbbi időpontban kezdődjenek meg a küzdelmek, ez esetben azonban az utolsó három fordulót egy héten belül kellene lebonyolítani, amely egyik együttesnek sem érdeke, így ebben a témában egyelőre nem született végső döntés.

A Primera División előttünk álló idényének utolsó fordulójára a május 23-24-i hétvégén kerül sor, míg a kupadöntőt egy héttel később, május 30-án – a BL-döntő előtt hét nappal – rendezik.

Ami bizonyos: a forduló záró meccseire ezentúl nem hétfőn 22 órától, hanem 20.45-től kerül sor, s mivel a szervezet szerint ez az időpont minden szempontból előnyösebb, mint a szombat 22 órai kezdés, könnyen elképzelhető, hogy a hét első napján kerül majd sor a következő szezon mindkét Barcelona–Real Madrid mérkőzésére.

Az LFP továbbá mérlegeli, hogy a vasárnap délutáni és esti meccsek az eddig megszokott 17, 19, 21 órás időpontokban, vagy korábban, 16, 18, valamint 20 órakor kezdődjenek.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik