Ötvenmilliós adomány, 200 ezres nézettség – dübörög az e-sport a karanténban

FARKAS MÁTÉFARKAS MÁTÉ
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 14:41
null
Marco Asensio, a Real Madrid támadója súlyos sérülése miatt a pályán idén nem tudott segíteni csapatának, de a La Liga e-sport-kihívásában ő vezette győzelemre a klubot (Fotó: <a href="https://www.instagram.com/p/B-DZ6Jboldd/">instagram.com</a>)
Ötvenmillió forintnyi jótékonykodás egyetlen hétvégén, kétszázezres nézettség a semmiből – ilyen és ehhez hasonló elképesztő számokat produkál a koronavírus-járvány okozta speciális helyzetben az e-sport. Miközben egyre több sztár vállal szerepet valamilyen formában jótékonysági online eseményeken, a klubok és szövetségek maguk is kezdik kiaknázni a virtuális tér adta lehetőségeket. A szurkolók érdeklődését ugyanis hosszú távon nem lehet csak retrómérkőzésekkel fenntartani. A La Liga, a Bundesliga és a Formula–1 példáján keresztül vizsgáltuk meg a különleges jelenség hátterét.

Az élő események átmeneti szüneteltetése miatt nagy űr keletkezett a sportszerető emberek mindennapjaiban, amelynek betöltésére a klubok, a szövetségek, a médiumok és maguk a játékosok is kísérleteket tesznek. A főprodukciók, vagyis a meccsek helyén egyszerre több milliárd ember vár valamilyen szórakoztató és releváns tartalmat, hiszen az uborkaszezonnal ellentétben most a nyaralás sem tereli fel az emberek figyelmét, hanem jó esetben otthon „bekkelik” ki ezt a nehéz időszakot. Adott a dilemma: miből legyen tartalom, ha nincs élő esemény? A közösségi médiában rendszerint ilyenkor „leporolják” a retrómérkőzéseket, megemlékeznek a legendákról, születésnapokat ünnepelnek, és különböző interaktív játékokkal próbálják fenntartani az érdeklődést. A sportra specializálódott (és a közvetítési jogdíjakért eurómilliókat fizető) televíziós társaságok viszont sokkal nagyobb bajban vannak, hiszen nincs miből hírt gyártani, kevés a téma a magazinműsorokhoz, és nincs élő esemény, amivel meg lehetne határozni a néző napirendjét.

A kreatív ötletek ekkor, vagyis a válságban értékelődnek fel igazán. „Mivel lehet legalább fenntartani egy bizonyos nézettségi szintet, ami mellett akár még reklámidő is értékesíthető?” – kérdezheti a sportcsatorna. „Mivel tarthatom meg a rajongótáborom?” – vetődhet fel a klubok és a játékosok részéről. „Miért fizetek ki rengeteg pénzt a partneremnek, ha most senki sem figyel rá?” – kérheti számon a fenti szereplőket a szponzor. A számokat tehát továbbra is hozni kell(ene), és itt jön elő az e-sport, mint egy olyan platform, ami a hagyományos szereplőknek is alternatívát kínál.

A LA LIGA HOZTA A FORDULÓPONTOT: 170 EZER NÉZŐ ÉS ÖTVENMILLIÓS ADAKOZÁS EGYETLEN E-SPORTOS HÉTVÉGÉN

ITTHON ELMARAD AZ E-DERBI
Az Újpest FC éppen csütörtökön adta hírül, hogy itthon elmarad az e-derbi, vagyis a Ferencváros elleni e-derbi, mert az FTC-től azt a tájékoztatást kapták, hogy játékosaik nem vesznek részt ilyen megméretéseken. Viszont több NB I-es csapat játékosai is részt vesznek e-meccseken, így volt már Újpest–Honvéd, DVSC–Újpest vagy éppen Kisvárda–Újpest találkozó, szombaton pedig Fehérvár (Hangya Szilveszter)–Újpest (Banai Dávid) mérkőzés következik.

A járványhelyzet korai szakaszában a döntéshozók még a bajnokságok felfüggesztésének határidejével voltak elfoglalva, és sokkal többen bíztak a pozitív forgatókönyvben, vagyis hogy pár hét után újraindulhatnak a küzdelmek, és akár még a bűvös június 30-i befejezés sem tűnt elképzelhetetlennek.

Ebben a környezetben, egyfajta alulról jövő kezdeményezésként jött az első „fecske” a spanyoloknál. Mivel éppen a sevillai derbi következett volna a versenynaptárban, az andalúz szurkolók rendkívül csalódottak voltak a bajnoki szünet miatt. A két klub mentőötletként dobta be, hogy legjobbjukat delegálva döntsék el a FIFA 20 platformján belül, hogy ki a jobb. A Betist a csatár Borja Iglesias, míg a Sevillát a szélsőhátvéd Sergio Reguilón képviselte, kettejük meccsét hatvankétezer néző követte online, ami elképesztő szám annak tekintetében, hogy a közösségi platformokon kívül sehol sem reklámozták, és mindezt egy e-sport-kommentátor, Ibai Llanos Twitch oldalán keresztül adták. A sikert csak tovább fokozta, hogy a meccsből egy igazi thriller alakult ki, amit 6–5-re Iglesias nyert meg.


Több mint hatvankétezer néző követte online a virtuális sevillai derbit (Fotó:  Twitter/Sergio Reguilón)
Több mint hatvankétezer néző követte online a virtuális sevillai derbit (Fotó: Twitter/Sergio Reguilón)

A La Liga döntéshozóinál ekkor kapott lendületet igazán az e-sport szervezett keretek között való beemelésének ötlete. A sevillai derbi után pár nappal bejelentették a LaLiga Santander Challenge névre keresztelt, a bajnokság összes csapatát (kivéve a rivális Konamival szerződött FC Barcelonát és Real Mallorcát) magába foglaló FIFA20 kupasorozat elindulását. Az ötlet olyannyira megtetszett a játékosoknak, hogy több esetben házi „előselejtezőt” kellett rendezni, hogy végül kit delegáljon az adott klub a versenyre. A Real Madridnál például Dani Carvajal, Thibaut Courtois és Marco Asensio küzdött meg egymással, amiből utóbbi került ki győztesen.

A március közepén megrendezett esemény már sokkal nagyobb promóciót kapott, ismert futball kommentátorok közvetítették az összecsapásokat, a Marca és az AS oldalán is élőben lehetett követni a meccseket. A nagy érdeklődést látva adománygyűjtést szerveztek a sorozat köré, folyamatosan lehetett adakozni egy UNICEF-alapba, amelynek bevételét a koronavírus elleni küzdelemre fordítják. A LaLiga által közölt statisztikák alapján a Marco Asensio és Aitor Ruibal (Leganés) közötti döntőt több mint százhetvenezren követték élőben, ami kiemelkedő eredménynek számít. De ami a Real-játékos győzelmét hozó döntőnél is fontosabb, hogy a kétnapos esemény alatt több mint száznegyvenezer eurót (kb. ötvenmillió forint) adakoztak a nézők.

Marco Asensio önmagával is gólt szerezve nyerte meg a La Liga e-sport-kihívását (Kép: Twitch/Real Madrid)
Marco Asensio önmagával is gólt szerezve nyerte meg a La Liga e-sport-kihívását (Kép: Twitch/Real Madrid)

A BUNDESLIGA E-SPORT-MECCSEIRE MÁR FOGADNI IS LEHET

A HAZAI FUTBALLISTÁK A VÖRÖSKERESZTET TÁMOGATJÁK
A spanyol és a német példákat követve Magyarországon is elindult egy hasonló FIFA 20-sorozat. A gamerkörökben ismert, profi e-sport-versenyző, Molnár Gábor kezdeményezésével több labdarúgó is nevezett a tornára (például Baráth Botond, Bobál Gergely, Bognár István), amelynek keretén belül egyenes kieséses rendszerben folynak a küzdelmek. A nevezési díjat, valamint az adományokat a Magyar Vöröskereszt részére ajánlották fel, a mérkőzéseket a gamer Twitch platformján keresztül lehet követni.

A La Liga példája a többi nagy sportliga számára is bizonyította, hogy a virtuális tér iránt fogékony labdarúgók bevonása működő koncepció, és ez a fajta versengés a szurkolók nem elhanyagolható részét is érdekli.

Egy hasonlóan átfogó megközelítéssel indította el a Német Labdarúgóliga (DFL) is a „Bundesliga Home Challenge” névre keresztelt kezdeményezését. Ebben a bajnokságban már 29 első és másodosztályú klub vesz részt, emellett a játékvezetők is elindítottak egy saját csapatot. A legfőbb különbség, hogy ebben a sorozatba profi FIFA-játékosokat is bevontak, akik olyan hivatásos labdarúgók mellett kapnak szerepet, mint Asraf Hakimi (Borussia Dortmund), Davie Selke (Werder Bremen) vagy Wendell (Bayer Leverkusen).

Az élő eseményekre való igényt jól jelzi, hogy már az első hétvégén kétmillió néző követte a küzdelmeket, amelyek felkerültek több sportfogadó-oldal hivatalos kínálatába is. A meccseket a legnagyobb online stream oldalakon (YouTube, Twitch) lehet elérni, illetve néhány kiemelt rangadót a televízióban is közvetítenek.

Játékosok, profi e-sportolók, de még hivatásos játékvezetők is részt vesznek a Bundesliga Home Challenge versenyén, amire egyes irodáknál már fogadni is lehet (Forrás: Instagram/Bundesliga)
Játékosok, profi e-sportolók, de még hivatásos játékvezetők is részt vesznek a Bundesliga Home Challenge versenyén, amire egyes irodáknál már fogadni is lehet (Forrás: Instagram/Bundesliga)

A FORMULA–1 IS EGYRE JOBBAN ÁLL E(-)TÉREN – TÖBB MINT KÉTSZÁZEZREN KÖVETTÉK AZ ELSŐ VIRTUÁLIS FUTAMOT AZ M4 SPORTON

A virtuális események élő közvetítésének („streamelésének”) lehetősége persze nem csak a futballvilágot hozta lázba. A technikai sportokban a fejlesztések során is rendszeresen alkalmazott szimulátorszoftverek is folyamatosan „dolgoznak”, jelenleg a Formula–1-ben például az elsődleges versenyzési platformot jelentik.

A virtuális Ausztrál Nagydíjat e-sport-kommentátorokkal és néhány jelenlegi és korábbi versenyzővel (pl. Latifi – Williams, Norris – McLaren, Hülkenberg – korábbi Renault) feltörekvő tesztpilótákkal és influencerekkel rendezték meg, az eseményt pedig az M4 Sport is műsorára tűzte.

Az újításról a magyar közvetítések vezető kommentátorát, Wéber Gábort is megkérdeztük, aki elmondta, hazai viszonylatban erős eredménynek tekinthető, hogy kétszázezren néztek bele az első virtuális futam magyar közvetítésébe. Hozzátette, ennek elsődleges oka, hogy jelen helyzetben óriási űrt kell betölteni a sportműsorok terén, és elsőre az e-sport iránt fogékonyak részéről volt pozitív a fogadtatás, és hatott az újdonság varázsa, de a második futam már sportszakmailag is minőségi versenyt hozott.

„Kommentátori szemmel nézve a mezőny vegyessége természetesen okozott némi fejtörést, mert egy világszinten szűkebb kör számára ismert influencer vagy más sportágak eredményes versenyzői nem feltétlenül érdekesek az autósport rajongóknak, főleg akkor, ha csak futottak még szerepre vannak kárhoztatva, hiszen még a tempójuk sem tartozik a legjobbak közé. De ezek az első szárnypróbálgatások, a második hétvégén már látszott, hogy egy komolyabban felkészült versenyzői mezőny esetén igazából a töltelék figurákra nincs is szükség”– számolt be az első tapasztalatokról a magyar F1-es közvetítéseket vezető kommentátor, Wéber Gábor.


Leclerc (Ferrari, középen) szerepvállalása után ugrott meg igazán az F1 e-sport-eseményeinek globális nézettsége, de rajta kívül még további öt aktív versenyző is ott van az állandó mezőnyben (Forrás: Instagram/F1)
Leclerc (Ferrari, középen) szerepvállalása után ugrott meg igazán az F1 e-sport-eseményeinek globális nézettsége, de rajta kívül még további öt aktív versenyző is ott van az állandó mezőnyben (Forrás: Instagram/F1)

Az elsőre még több sebből is vérző, ennek ellenére igen népszerű próbálkozást a tanulságokból okulva tehát újratervezték az illetékesek, hogy a hírverés mellett sportszakmailag is nagyobb kihívást jelentsen. A következő verseny végül az élő mezőnyben is remek pilótának számító Charles Leclerc (Ferrari) győzelmével zárult, aki elmondta, hogy egy-egy ilyen alkalom a külsős erőhatások nélkül is megterheli fizikailag és mentálisan, valamint hogy nyolc napon keresztül, napi öt órát gyakorolva készült fel a megméretésre.

Habár a részvétel önkéntes és sok nagyágyú távol marad ettől a világtól, a célt így is képesek teljesíteni, vagyis a közönség érdeklődésének legalább egy részét fent tudják tartani. Az F1 virtuális sorozatának második felvonását ugyanis csaknem 400 ezren követték csak az internetes platformokon. Ebből 201 ezret az F1 YouTube-csatornája, illetve Facebook-oldala tett ki, a többi a különböző Twitch-csatornákból állt össze. Ezek közül a három legnézettebb, Lando Norrisé, Charles Leclerc-é és a Formula–1-é volt, ebben a sorrendben.

Egy fantasztikus kettős előzés Charles Leclerc-től – sajnos csak a virtuális térben

Az aktív versenypilóták egyre nagyobb arányú részvétele és a többi sportággal összehasonlítva kifejezetten valósághű tartalom miatt az F1-es közvetítések találtak egy ideiglenes formátumot, amivel képesek alternatívát nyújtani a rajongók és partnereik számára. A virtuális nagydíjakat az M4 Sport sem veszi le a műsorról, sőt: a tervek szerint vasárnap 19 órától fogja közvetíteni azokat, ami a televíziózásban „prime time”-nak, vagyis a legkiemeltebb műsorsávnak számít. További e-sport-eseményeket azonban egyelőre nem tervez felvenni a repertoárba.

A VIRTUÁLIS TÉRBŐL KÉSŐBB AKÁR A STADIONBA IS? – AZ ÉRTÉKET NEM ITT KELL KERESNI

Hogy mi maradhat meg mindebből a válság után?

Az e-sport és az élő sport szimbiózisa eddig is egy növekvő trend volt, ez most egy csapásra felgyorsult, és nem várt lehetőséget kapott. A nagyobb klubok, szövetségek most rengeteg új feliratkozót és rajongót szerezhetnek maguknak a közösségimédia-platformokon pusztán azzal, hogy sokkal aktívabbak, és tevékenységük fókuszát ide helyezik át.

A Real Madrid például két hete indította el saját Twitch-csatornáját, ahová már tizenöt különböző tartalom is felkerült (pl. Courtois és Mats Hummels egymás elleni NBA2K kosármeccse), és több mint húszezer követőnél jár. A nyitottság megvan a legnagyobb sportmárkák részéről is, azonban nem lehet egyenlőségjelet tenni az online térben szerzett extra figyelem és a valódi csapat iránti rajongótábor közé.

A gamerszubkultúra ugyanis elsősorban magára a játékra kíváncsi, és nem törvényszerűen fogja követni (vagy éppen űzni) a sportág élő változatát is. A hosszú távon is megtartható változás inkább abban keresendő, hogy ezeket a rajongókat egy újabb platformon, a saját környezetükben és a nekik tetsző tartalmakkal, nyelvezettel érik el a klubok és a szövetségek.

A rajongóbázis tehát összességében szélesedett, és később egy e-sport-szakosztály indításában könnyebben tudnak majd játékosokat toborozni, figyelmet generálni és szponzorokat szerezni. Ami a marketinget illeti, még inkább megtanulnak a Z-generáció (vagyis az 1995 és 2010 között született korosztály) nyelvén kommunikálni, a tanulságokat átvihetik más közösségi platformokra is (pl. Instagram, TikTok), ahol még szélesebb, milliós rajongótábort építhetek maguknak. És végül az ott elért érdeklődőből lesznek képesek folyamatos tartalomgyártással elkötelezett rajongókat szerezni maguknak, akik megvásárolják a klub termékeit, követik a játékosok mindennapjait, megnézik a mérkőzéseket és talán egyszer az életükben a stadionba is kilátogatnak.

A karantén mögötti e-sport-meccsekből az NSO sem maradhat ki. Topfutball nélkül maradt a sportvilág, de mi visszahozzuk Európa legjobbjait a porondra! Most Magyarország legtehetségesebb FIFA-játékosai pótolják a Nemzeti Sport Online Facebook-oldalán az elmaradt topligás rangadókat és Bajnokok Ligája-meccseket: a kontroller mögött Vadicska Olivér és Molnár Gabó!
A karantén mögötti e-sport-meccsekből az NSO sem maradhat ki. Topfutball nélkül maradt a sportvilág, de mi visszahozzuk Európa legjobbjait a porondra! Most Magyarország legtehetségesebb FIFA-játékosai pótolják a Nemzeti Sport Online Facebook-oldalán az elmaradt topligás rangadókat és Bajnokok Ligája-meccseket: a kontroller mögött Vadicska Olivér és Molnár Gabó!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik