Ne(y)már! A PSG 700 millió eurót sem sajnál egy csatárért

Vágólapra másolva!
2017.07.22. 13:16
null
A hírek szerint a PSG csábítja Neymart (Fotó: twitter.com)<br />
Tart a fesztiválok dandárja, végre felértékelődik a tanári pálya, kezdődik a gyümölcsvita a lekvár- és a pálinkalobbi között, legszívesebben elutaznánk last minute-be, túl vagyunk minden idők legjobb alapozásán, és mint a bolond, dolgozunk, hogy majd kicsit pihenhessünk – azaz idén is elérkeztünk a nyári átigazolási idényhez. Szokásunk szerint az angolokkal kezdtük heti transzferkörsétánkat, az olaszokkal folytattuk, hogy Németországon át elérkezzünk a Ligue 1-be, hogy aztán a La Ligában zárjuk heti körünket.

 

Nagyon kotyvaszt még egy megatranszfert a Real Madrid, Álvaro Morata és Danilo eladása napnál világosabb jel, az Atlético Madrid is mozgolódik már (most még nem nevezheti be a friss vételeket, majd csak januárban, de érkezett a biztonság kedvéért az azonnal kölcsönadott Vitolo, és Diego Costa hazatérése több mint valószínű), mégis az FC BARCELONA került hirtelen az érdeklődés homlokterébe.

Pár nappal azután, hogy kiderült, Neymar annak idején majdnem aláírt a Real Madridhoz, már az orvosi vizsgálatokon is átesett a királyi klubnál, felvetődött, hogy 222 millió euróért cserébe a PSG-nél folytatja karrierjét.

Pár évvel ezelőtt egy ilyen hír közzététele szerkesztőségek virtuális ostromával és az újságírók felmenőinek viselt dolgainak részletes megismertetésével járt volna, de ma már a Barca-fanok is csak rezignáltan sóhajtottak: elképzelhető.

A párizsiak nem is rejtik véka alá udvarlásukat (Ez a küldetés nem egyszerű, talán sikerül, talán nem – ismerte el Unai Emery vezetőedző), amely a hírek szerint nem maradt viszontszerelem nélkül, a Barca pedig a temérdek bevétel – persze ne feledjük, a brazil 88.2 millió euróért érkezett – ellenére is gondban lehet.

Egyrészt játszhatott akármilyen unottan vagy rossz formában néha a brazil, 186 eddig barcás mérkőzésén lőtt 105 gólt és adott 80 gólpasszt, az elmúlt idényben is, amikor általános szakértői vélemények szerint csak szenvedett, 45 találkozón 47 kanadai pontot termelt. Így szenved egy zseni...


A legnagyobb gond Neymar eladásával az, hogy kivel pótolják?

Hozzá mérhető csatár eleve kevés akad, játékjogának értéke körülbelül százmillió euró, ilyen árfekvésben az egész világon csak Antoine Griezmann és Robert Lewandowski mozog, jóval lentebb Gonzalo Higuaín – és az a Paulo Dybala, aki állítólag Lionel Messi személyes protezsáltja.

Griezmann kivásárlási ára százmillió euró (lenne hát pénze az Atléticónak Costára, csak az a fránya őszi idény ne lenne), Dybala szerződésében van egy 110-120 milliós Barca-opció spanyol hírek szerint (és segítheti, hogy az olaszok 35 millió eurót ajánlottak André Gomesért), és ne feledkezzünk el az idén nyári Paul Pogbáról, azaz Kylian Mbappéről. Utóbbi megszerzésével ráadásul lehet még rúgni egyet az ősi riválison is, mint anno Neymarral.

A Marca értesülései szerint a nagy brazil kavarógép, azaz Neymar édesapja már alá is írt a PSG-vel egy szerződést, amely szerint negyvenmillió eurónál is magasabb összeg jár neki, ha náluk folytatja fiacskája. Az összeget érdemes megfigyelni: ennyit kapott a nagy Neymar a kicsi aláírása után az FC Barcelonától.

Ez ám a gyermekvállalást segítő program!

A Marca összeszedett öt okot Neymar távozása mellett, mi magunk az első 96 helyre a pénzt tennénk, onnan folyatnánk: kiléphet Messi árnyékából, esélyes lenne az Aranylabda elnyerésére, szabadon futballozhatna bárhol a pályán, és remek brazil közösséghez csatlakozhatna Párizsban.

Érdekes módon a Neymarért kapott kivásárlási ár egy része meg sem érkezhet Párizsból, ugyanis már régi Barca-kiszemelt a középső középpályás Marco Verratti, de ezt az ügyet a végletekig bonyolíthatja, hogy az olasz nemrégiben aláírt a hírhedt ügynökhöz, Mino Raiolához.

Megnéznénk azért Raiola és id. Neymar találkozóját és bankszámláját a transzfer létrehozása után, és a kis Neymar sem jár rosszul, öt évre 306 millió eurót ígértek neki.

Nettóban!

Furcsa énekesmadár lett korunk futballja: a vételár után ötvenmillió euró adót fizetne a PSG, ennyi lenne az aláírási pénzt is (kérdés, a nagy mellett a kicsinek külön járna-e ez a summa), a nettó fizetés járuléka is minimum évi harmincmillió euró.

Lassan már 700 milliós összeg, ügynöki díjak nélkül, Párizsban talán már rettegve várják, mikor kopog be hozzájuk Neymar-mama...

Spanyol források szerint egyébként a Barca vezető játékosai örül(né)nek Neymar távozásának a brazil utolsó éves hozzáállása miatt.

Gabi Milito (jobbra) itt nem Enzo Francescolit, hanem testvérét szereli (FOTÓ: AFP)
Gabi Milito (jobbra) itt nem Enzo Francescolit, hanem testvérét szereli (FOTÓ: AFP)


Verratti B-terve a liverpooli Philippe Coutinho
, akiért már ajánlottak is nyolcvanmillió eurót, de a játékos nem eladó (ennyiért, még úgy sem, hogy Jürgen Klopp meg Arda Turanért kapdos), a C a Kínában dolgozó brazil Paulinho, a korábbi Tottenham-játékos (az első húszas ajánlat után már huszonötmilliót fizetnének érte, a kivásárlási ár negyvenmillió), a D a tottenhames Dele Alli.

Felvetődött még a bayernes David Alaba, a Nice Malang Sarrja, Kosztasz Manolasz, Inigo Martínez és a bilbaói Aymeric Laporte neve is, mint kiszemelt (kell is az erősítés a védelembe), ellenben Rafinhát 30 millió euróért elviheti az Arsenal; ugyanakkor a Crystal Palace hiába jelentkezett be Jasper Cillessenért, Aleix Vidal pedig nem kér abból, hogy Dani Alves-utód legyen a Juventusnál.

Komoly az érdeklődés Angliából Munir El Haddadi iránt, egyesek az árat (25 millió euró) is tudják, amelyet a Crystal Palace, a Southampton vagy a West Ham utalhat, de a Schalke, az AS Roma (az olaszok Gerard Deulofeut sem kapták kölcsön), az Olympique Lyon és a Marseille is alkudozik rá; Thomas Vermaelent a Crystal Palace jóval olcsóbban leigazolhatja, de a Torino is tárt karokkal várja, csak engedjen mostani, évi két és fél millió eurós béréből.

Arda Turant az Arsenal, az Internazionale és a Besiktas monitorozza, Rafinha szóba került a Juventusnál is.

A Santos 14-szeres válogatott középpályása, Lucas Lima a télen érkezhet, ugyanis akkor jár le a szerződése, és aláírt máris a Barcához egy előszerződést, az ESPN értesülései szerint évi négymilliós fizetésért, 2023-ig, ugyanakkor az Inter is döng még körötte.

Az új Xavi lehet az interes Geoffrey Kondogbia (...), akinek az ügynöke maga ismerte el, hogy a Barca megkérdezte az olaszokat, mennyiért engednék el védencét, egy év múlva jön a katalánokhoz a Palmeiras most 22 éves kolumbiai védője, Yerry Mina (ezt is maga az illetékes ügynök kürtölte világgá). A Palmeirastól máris jött egy brazil, mégpedig a szélső, támadó középpályás Vitinho, 12 milliós vételi opcióval, és egyelőre a B-csapatot erősíti.

Eddig csak a szélső Cristian Tello, a kapus Jordi Masip és a lassan 34 esztendős Jérémy Mathieu távozott (utóbbi új csapata, a Sporting CP nagyon óvatosan hatvanmillió euróra tette a kivásárlási árát), ez nem nagy csapás, bár az érkezők névsora sem világrengető, egyelőre.

Egy mai Rivaldo kellene Neymar helyére... (FOTÓ: AFP)
Egy mai Rivaldo kellene Neymar helyére... (FOTÓ: AFP)

 

A 21 éves brazil középső védő, Marlon a Fluminensétől érkezett ötmillió euróért, az elmúlt idényt kölcsönben a Barca B-nél töltötte, az Evertontól visszahívták Gerard Deulofeut a korábban kikötött 12 millió euróért (egyes spanyol újságírók szerint ennek az új vezetőedző, Ernesto Valverde nem kimondottan örült), és 30.5 millióért megvették a védelem mind a két oldalán bevethető Nélson Semedót a Benficától – és minden ötvenedik, legalább félig végigjátszott tétmérkőzése után még ötmillió eurót kap az eladó.

Így is jobban jár a Barcelona, mintha kifizette volna a százmilliós kivásárlási árat – ugyanakkor a szurkolók nem őt, hanem Héctor Bellerín várták (vissza).

LA LIGA, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2017

DEPORTIVO ALAVÉS
Érkezett: Burgui (Real Madrid, 3 000 000 euró), Rubén Sobrino (Manchester City, 2 000 000), Rubén Duarte (Espanyol, 400 000), Ermedin Demirovic (RB Leipzig U19, ingyen), Enzo Zidane (Real Madrid B, i.), Antonio Sivera (Valencia B, 2 000 000)
Kölcsönbe: Héctor Hernández (Real Sociedad), Alfonso Pedraza (Villarreal)
Távozott: Edgar Méndez (Cruz Azul, 5 000 000), Raúl García (Leganés, i.), Kiko Femenía (Watford, i.), Gaizka Toquero (szl.)
Kölcsönből vissza: Adrián Ortolá (Barcelona B), Theo Hernández (Atlético Madrid), Rodrigo Ely (AC Milan), Deyverson (Levante), Víctor Camarasa (Levante), Rubén Sobrino (Manchester City), Marcos Llorente (Real Madrid)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Unai López (Leganés), Mikel Vesga (Sporting Gijón), Asier Villalibre (Numancia), Iago Herrerín (Leganés), Kike Sola (Numancia), Ager Aketxe (Cádiz)
Távozott: Gorka Iraizoz (Girona, i.), Gorka Elustondo (Atlético Nacional, i.)
Kölcsönbe: Alex Remiro (Huesca)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Vitolo (Sevilla, 36 000 000)
Kölcsönből vissza: Amath Ndiaye (Tenerife), Guilherme Siqueira (Valencia), Theo Hernández (Deportivo Alavés), Bernard Mensah (Guimaraes), Diogo Jota (FC Porto), Luciano Vietto (Sevilla), Santos Borré (Villarreal), Javier Manquillo (Sunderland), Matías Kranevitter (Sevilla), Axel Werner (Boca Juniors), Emiliano Velázquez (Braga)
Távozott:
Theo Hernández (Real Madrid, 30 000 000), Óliver Torres (FC Porto, 20 000 000), Alessio Cerci (Hellas Verona, i.), Tiago (visszavonult), Javier Manquillo (Newcastle United, 5 000 000)
Kölcsönbe: André Moreira (Braga), Vitolo (Las Palmas)

FC BARCELONA
Érkezett: Nélson Semedo (Benfica, 30 500 000), Gerard Deulofeu (Everton, 12 000 00), Marlon (Fluminense, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Cristian Tello (Fiorentina), Munir El Haddadi (Valencia), Thomas Vermaelen (AS Roma), Douglas (Sporting Gijón), Sergi Samper (Granada)
Távozott: Cristian Tello (Real Betis, 4 000 000), Jérémy Mathieu (Sporting CP, i.), Jordi Masip (Real Valladolid, i.)

REAL BETIS
Érkezett: Víctor Camarasa (Levante, 7 000 000), Cristian Tello (Barcelona, 4 000 000), Sergio León (Osasuna, 3 500 000), Andrés Guardado (PSV, 2 500 000)
Kölcsönbe: Antonio Barragán (Middlesbrough), Jordi Amat (Swansea City)
Kölcsönből vissza: Didier Digard (Osasuna), Dani Pacheco (Getafe), Fabián Ruiz (Elche), Francisco Portillo (Getafe)
Távozott: Dani Ceballos (Real Madrid, 17 000 000), Cristiano Piccini (Sporting CP, 3 000 000), Petros (Sao Paulo, 2 500 000), Francisco Portillo (Getafe, 1 500 000), Dani Pacheco (Getafe), Bruno González (Getafe, 600 000), Álex Martínez (Granada, i.), Manu Herrera (szl.), Álvaro Cejudo (szl.)
Kölcsönbe: Alex Alegría (Levante), Rubén Castro (Kujcsou Csecseng)
Kölcsönből vissza: Rubén Pardo (Real Sociedad), Ryan Donk (Galatasaray)

CELTA VIGO
Érkezett: Maximiliano Gómez (Defensor, 4 000 000), Jozabed Sánchez (Fulham, 3 500 000), Stanislav Lobotka (Nordsjaelland, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Levy Madinda (Gimnastic de Tarragona), Dejan Drazics (Real Valladolid), Fabián Orellana (Valencia), Álex López (Real Valladolid), David Costas (Real Oviedo)
Távozott: Fabián Orellana (Valencia, 3 000 000), Levy Madinda (Aszteras Tripoli, i.), Carles Planas (Girona, i.)
Kölcsönbe: Theo Bongonda (Trabzonspor, 400 000)
Kölcsönből vissza: Jozabed Sánchez (Fulham), Giuseppe Rossi (Fiorentina)

DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Guilherme (Udinese, 4 500 000), Gerard Valentín (Gimnastic de Tarragona, 1 000 000), Fabian Schär (Hoffenheim)
Kölcsönbe: Zakaria Bakkali (Valencia), Federico Valverde (Real Madrid B)
Kölcsönből vissza: Pablo Ínsua (Leganés), Borja Valle (Elche), Rober Pier (Levante), Saúl García (RCD Mallorca), Federico Cartabia (Braga), Juan Domínguez (RCD Mallorca), Oriol Riera (Osasuna), Rubén Martínez (Anderlecht)
Távozott: Pablo Ínsua (Schalke, 3 500 000), Oriol Riera (Western Sydney, i.), Germán Lux (River Plate, i.), Laure (Alcorcón, i.), Fajcal Fadzsr (Getafe)
Kölcsönbe: Álex Bergantinos (Sporting Gijón)
Kölcsönből vissza: Davy Roef (Anderlecht), Marlos Moreno (Manchester City), Gaël Kakuta (Hopej China Fortune), Guilherme (Udinese), Ola John (Benfica), Joselu (Stoke City)

ESPANYOL BARCELONA
Érkezett: Pablo Piatti (Valencia, 1 300 000), Diego López (AC Milan, 1 000 000), Esteban Granero (Real Sociedad, i.), Mario Hermoso (Real Madrid B), Oscar Melendo (Espanyol B)
Kölcsönből vissza: Paco Montanés (Levante), Joan Jordán (Real Valladolid), Roberto Correa (Elche), Pau López (Tottenham), Mamadou Sylla (Eupen)
Távozott: Mamadou Sylla (Eupen, 2 300 000), Rubén Duarte (Deportivo Alavés, 4 000 000), Joan Jordán (Eibar), Salva Sevilla (szl.), José Antonio Reyes (szl.), Víctor Álvarez (Arszenal Tula, i.)
Kölcsönbe: Roberto (Málaga)
Kölcsönből vissza: Pablo Piatti (Valencia), Diego Reyes (FC Porto), Diego López (AC Milan)

SD EIBAR
Érkezett: Marko Dmitrovics (Alcorcón, 1 000 000), Yoel Rodríguez (Valencia, 750 000), Pablo Hervías (Real Sociedad, i.), José Ángel (FC Porto, i.), Charles (Málaga, i.), Joan Jordán (Espanyol), Paulo Oliveira (Sporting CP, 3 500 000)
Kölcsönből vissza: Jordi Calavera (Lugo)
Távozott: Florian Lejeune (Newcastle United, 10 000 000), Adrián González (Málaga, i.), Mauro dos Santos (Leganés, i.), Antonio Luna (Levante, i.)
Kölcsönbe: Pablo Hervías (Real Valladolid)
Kölcsönből vissza: Yoel Rodríguez (Valencia)

GETAFE
Érkezett: Francisco Portillo (Real Betis, 1 500 000), Dani Pacheco (Real Betis, 1 000 000), Álvaro Jiménez (Real Madrid B, 1 000 000), Chuli (Almería, 700 000), Bruno González (Real Betis, 600 000), Ángel Rodríguez (Real Zaragoza, i.), Ángel Montoro (Las Palmas, i.), Fajcal Fadzsr (Deportivo La Coruna), Sibaszaki Gaku (Tenerife, i.), Filip Manojlovics (Crvena zvezda, 1 250 000)
Kölcsönbe: Markel Bergara (Real Sociedad), Vitorino Antunes (Dinamo Kijev)
Kölcsönből vissza: Rolf Feltscher (Real Zaragoza), Johannes van den Bergh (Greuther Fürth), Karim Yoda (Almería)
Távozott: David Fuster (visszavonult), Alejandro Faurlín (Cruz Azul)
Kölcsönbe: Stefan Scsepovics (Sporting Gijón), Alberto García (Rayo Vallecano)
Kölcsönből vissza: Álvaro Jiménez (Real Madrid B), Paul Anton (Dinamo Bucuresti), Chuli (Almería), Dani Pacheco (Real Betis), Francisco Portillo (Real Betis)

FC GIRONA
Érkezett: Bernardo Espinosa (Middlesbrough, 4 500 000), Gorka Iraizoz (Athletic Bilbao, i.), José Aurelio Suárez (Barcelona B, i.), Carles Planas (Celta Vigo, i.)
Kölcsönbe: Douglas Luiz (Manchester City)
Távozott: René (Almería, i.), Cristian Herrera (Lugo, i.), Sebas Coris (Osasuna), Felipe Sanchón (szl.), Richy (visszavonult), Kiko Olivas (szl.)
Kölcsönbe: Rubén Alcaraz (Almería)
Kölcsönből vissza: Johan Mojica (Rayo Vallecano), Pablo Marí (Manchester City), Samuele Longo (Inter), Pablo Maffeo (Manchester City), Miguel Cifuentes (Málaga)

UD LAS PALMAS
Érkezett: Leandro Chichizola (Spezia, i.), Ximo Navarro (Almería, i.)
Kölcsönbe: Vitolo (Atlético Madrid), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Hernán Toledo (Deportivo Maldonado)
Kölcsönből vissza: Sergio Araujo (AEK Athén), Alfredo Ortuno (Cádiz)
Távozott: Roque Mesa (Swansea City, 12 500 000), Mateo García (Osasuna), Ángel Montoro (Getafe, i.), Javi Varas (Granada, i.), Hélder Lopes (AEK Athén, i.)
Kölcsönbe: Marko Livaja (AEK Athén, 200 000)
Kölcsönből vissza: Jesé (PSG)

CD LEGANES
Érkezett: Dimitriosz Sziovasz (Olympiakosz, 3 000 000), Tito (Granada, 600 000), Raúl García (Deportivo Alavés, i.), Gerard Gumbau (Barcelona B, i.), Mauro dos Santos (Eibar, i.), Iván Cuéllar (Sporting Gijón, i.)
Kölcsönbe: Joseba Zaldua (Real Sociedad)
Távozott: Víctor Díaz (Granada, i.), Alberto Martín (Granada, i.)
Kölcsönből vissza: Darwin Machís (Granada), Iago Herrerín (Athletic Bilbao), Samu García (Rubin Kazany), Unai López (Athletic Bilbao), Robert Ibánez (Valencia), Nereo Champagne (Olimpo de Bahía Blanca), Alberto Bueno (FC Porto), Adrián Marín (Villarreal), Luciano (Corinthians), Dimitriosz Sziovasz (Olympiakosz), Tito (Granada), Pablo Ínsua (Deportivo La Coruna)

UD LEVANTE
Érkezett: Oier Olazábal (Granada, 200 000), Antonio Luna (Eibar, i.), Enisz Bardi (Újpest, 1 500 000)
Kölcsönbe: Alex Alegría (Real Betis)
Kölcsönből vissza: Víctor Camarasa (Deportivo Alavés), Deyverson (Deportivo Alavés)
Távozott: Víctor Camarasa (Real Betis, 7 000 000), Deyverson (Sao Paulo, 5 000 000), Víctor Casadesús (Tenerife, i.)
Kölcsönből vissza: Rober Pier (Deportivo La Coruna)

MÁLAGA
Érkezett: Andrés Prieto (Espanyol B, i.), Paul Baysse (Nice, i.), Adrián González (Eibar, i.), Cenk Gönen (Galatasaray, 200 000), Juankar (Braga, i.)
Kölcsönbe: Roberto (Espanyol), Borja Bastón (Swansea City)
Kölcsönből vissza: Miguel Cifuentes (Girona), Ricardo Horta (Braga), Adnan Tighaduini (Vitesse), Guillermo Ochoa (Granada)
Távozott: Ignacio Camacho (Wolfsburg, 10 000 000), Sandro Ramírez (Everton, 6 000 000), Charles (Eibar, i.), Guillermo Ochoa (Standard Liege, i.), Carlos Kameni (Fenerbahce), Martín Demichelis (visszavonult), Duda (szl.), Weligton (visszavonult), Ricardo Horta (Braga, i.)
Kölcsönből vissza: Juankar (Braga), Denisz Bojko (Besiktas), Diego Llorente (Real Madrid), Zdravko Kuzmanovics (FC Basel), José Rodríguez (Mainz)

REAL MADRID
Érkezett: Theo Hernández (Atlético Madrid, 30 000 000), Dani Ceballos (Real Betis, 17 000 000)
Kölcsönből vissza: Burgui (Sporting Gijón), Marcos Llorente (Deportivo Alavés), Borja Mayoral (VfL Wolfsburg), Diego Llorente (Málaga), Jesús Vallejo (Eintracht Frankfurt)
Távozott: Mariano Díaz (Olympique Lyon, 8 000 000), Diego Llorente (Real Sociedad, 6 000 000) Burgui (Deportivo Alavés, 3 000 000), Pepe (Besiktas, i.), Álvaro Morata (Chelsea, 65.500.000)
Kölcsönbe: James Rodríguez (Bayern München, 10 000 000), Fábio Coentrao (Sporting CP)

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Adnan Januzaj (Manchester United, 8 500 000), Diego Llorente (Real Madrid, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Pablo Hervías (Elche), Héctor Hernández (Granada), Rubén Pardo (Real Betis), Szrdjan Babics (Reus Deportiu)
Távozott: Yuri Berchiche (PSG, 16 000 000), Pablo Hervías (Eibar, i.), Joseba Zaldua (Leganés), Héctor Hernández (Deportivo Alavés), Alain Oyarzun (Real Zaragoza, i.), Esteban Granero (Espanyol, i.), Mikel González (szl.)
Kölcsönbe: Szrdjan Babics (Crvena zvezda), Markel Bergara (Getafe)

FC SEVILLA
Érkezett: Luis Muriel (Sampdoria, 20 000 000), Éver Banega (Inter, 9 000 000), Guido Pizarro (Tigres, 6 000 000), Sébastien Corchia (Lille, 5 000 000), Nolito (Manchester City, 9 000 000)
Kölcsönből vissza: Jevhen Konopljanka (Schalke), Sebastián Cristóforo (Fiornetina), Juan Munoz (Levante)
Távozott: Vitolo (Atlético Madrid, 36 000 000), Vicente Iborra (Leicester City, 15 000 000), Jevhen Konopljanka (Schalke, 12 500 000), Adil Rami (Olympique Marseille, 6 000 000), Sebastián Cristóforo (Fiorentina, 3 500 000), Benoit Trémoulinas (szl.), Mariano (Galatasaray, 4 000 000)
Kölcsönbe: Juan Munoz (Levante)
Kölcsönből vissza: Samir Nasri (Manchester City), Luciano Vietto (Atlético Madrid), Matías Kranevitter (Atlético Madrid), Sztevan Jovetics (Inter)

VALENCIA
Érkezett: Simone Zaza (Juventus, 16 000 000), Neto (Juventus, 7 000 000), Fabián Orellana (Celta Vigo, 3 000 000), Nemanja Makszimovics (FC Asztana, i.), Antonio Latorre (Valencia B)
Kölcsönből vissza: Álvaro Negredo (Middlesbrough), Rúben Vezo (Granada), Mathew Ryan (Genk), Pablo Piatti (Espanyol), Vinícius Araújo (Huesca), Yoel Rodríguez (Eibar), Robert Ibánez (Leganés)
Távozott: Mathew Ryan (Brighton, 6 000 000), Enzo Pérez (River Plate, 5 000 000), Pablo Piatti (Espanyol, 1 300 000), Yoel Rodríguez (Eibar, 750 000), Diego Alves (Flamengo, 300 000)
Kölcsönbe: Aderllan Santos (Sao Paulo, 800 000), Zakaria Bakkali (Deportivo La Coruna)
Kölcsönből vissza: Guilherme Siqueira (Atlético Madrid), Eliaquim Mangala (Manchester City), Munir El Haddadi (Barcelona), Fabián Orellana (Celta Vigo), Mario Suárez (Watford), Simone Zaza (Juventus)

FC VILLARREAL
Érkezett:
Kölcsönbe: Enes Ünal (Manchester City, 14 000 000), Rúben Semedo (Sporting CP, 14 000 000), Andrés Fernández (FC Porto, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Adrián Marín (Leganés), Alfred N’Diaye (Hull City), Alfonso Pedraza (Leeds United), Akram Afif (Sporting Gijón), Cristian Espinoza (Real Valladolid)
Távozott: Mateo Musacchio (AC Milan, 18 000 000)
Kölcsönbe: Akram Afif (Eupen), Alfonso Pedraza (Deportivo Alavés), Cristian Espinoza (Boca Juniors)
Kölcsönből vissza: Santos Borré (Atlético Madrid), José Ángel (FC Porto), Andrés Fernández (FC Porto), Adrián López (FC Porto)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

FC GRANADA
Érkezett: Germán Sánchez (Tenerife, 100 000), Ángel Montoro (Las Palmas, i.), Alberto Martín (Leganés, i.), Javi Varas (Las Palmas, i.), Víctor Díaz (Leganés, i.), Quini (Rayo Vallecano, i.), Joselu (Lugo, i.), Álex Martínez (Real Betis, i.), Raúl Baena (Rayo Vallecano, i.), Mubarak Wakaso (Panathinaikosz, i.)
Kölcsönből vissza: Tito (Leganés), Darwin Machís (Leganés), Molla Wague (Leicester City)
Távozott: Sverrir Ingi Ingason (FK Rosztov, 2 000 000), Omer Acili (Maccabi Tel-Aviv, 1 000 000), Tito (Leganés, 600 000), Oier Olazábal (Levante, 200 000), Isaac Cuenca (Hapoel Beer Seva, i.), Molla Wague (Udinese), David Lombán (szl.)
Kölcsönbe: Mehdi Carcela-González (Olympiakosz)
Kölcsönből vissza: Uche Agbo (Watford), Sergi Samper (Barcelona), Rúben Vezo (Valencia), Victorien Angban (Chelsea), Gastón Silva (FC Torino), Artyem Kravec (Dinamo Kijev), Panajotisz Kone (Udinese), Jeremie Boga (Chelsea), Ezequiel Ponce (AS Roma), Andreas Pereira (Manchester United), Franck Tabanou (Swansea City), Mubarak Wakaso (Panathinaikosz), Guillermo Ochoa (Málaga)

OSASUNA
Érkezett: Quique (Almería, 1 500 000), David Rodríguez (Alcorcón, 350 000), Sergio Herrera (Huesca), Lucas Torró (Real Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Mateo García (Las Palmas)
Távozott: Sergio León (Real Betis, 3 500 000), Kenan Kodro (Mainz, 1 750 000), Jaime Romero (Córdoba, 500 000), Goran Csausics (Arszenal Tula, i.), Raoul Loé (szl.)
Kölcsönbe: Javi Álamo (Almería)
Kölcsönből vissza: Emmanuel Riviere (Newcastle United), Oriol Riera (Deportivo La Coruna), Salvatore Sirigu (PSG), Didier Digard (Real Betis)

SPORTING GIJÓN
Érkezett:
Kölcsönbe: Stefan Scsepovics (Getafe), Álex Bergantinos (Deportivo La Coruna)
Kölcsönből vissza: Rasid Ait-Atman (Tenerife)
Távozott: Iván Cuéllar (Leganés, i.), Nacho Cases (AEK Larnaka, i.), Xavi Torres (szl.)
Kölcsönbe: Rasid Ait-Atman (Tenerife)
Kölcsönből vissza: Burgui (Real Madrid), Dougas (Barcelona), Elderson (AS Monaco), Lacina Traoré (AS Monaco), Duje Cop (Cagliari), Mikel Vesga (Athletic Bilbao)

Lezárva szombaton reggel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik