nemzetisport.hu 2019.03.20 19:01 Frissítve: 2019.03.20 19:11

MU: A Real mindenkinek álom, főleg Zidane visszatértével – Pogba

Paul Pogba egyelőre Manchesterben képzeli el a jövőjét, de sejtelmes választ adott arra, hogy lenne-e egy napon a Real Madrid futballistája. A francia középpályás szerint a Real bárki számára vonzó, aki labdarúgónak áll, most pedig, hogy honfitársa, Zinédine Zidane lett újra a csapat vezetőedzője, még megnyerőbb a jó focit szeretők számára.

Paul Pogba szerint Zinédine Zidane visszatérésével mindenkinek vonzóbb lett a Real Madrid (Fotó: AFP)

 

„Ahogyan korábban is mondtam már, a Real Madrid álom mindenki számára. A világ egyik legnagyobb klubjáról beszélünk! Ráadásul újra Zidane az edző, erről álmodozott mindenki, aki szereti a futballt. Most Manchesterben vagyok, és nagyon boldog vagyok itt. De nem tudhatjuk, mit hoz a jövő” – fogalmazott sejtelmesen Pogba a francia válogatott sajtótájékoztatóján.

A március 15-én 26. életévét betöltő labdarúgó 2011-ben debütált a felnőttek között az MU-ban, majd 2016-ban tért vissza Manchesterbe, előtte négy éven át a Juventus futballistája volt.

 

2020.02.25 13:29:58

Spanyol labdarúgás R. B.

A Barca 1962 óta először a La Liga történetének leggólerősebb csapata. A Real statisztikáin még mindig érződik CR hiánya.

2020.02.28 10:38:27

Spanyol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A madridi csapat az El-ben az Ajaxot búcsúztatta, miközben a La Ligában a dobogóért harcol. Mindezt 177 milliós kerettel…

2020.02.22 15:45:29

Spanyol labdarúgás T. D.

A Levante 2011 után másodszor tudta legyőzni otthon a madridiakat • Hazard újra megsérült.

2020.02.16 20:34:56

Spanyol labdarúgás B. J.

A kiesés ellen harcoló Celta szerezte a bajnoki első és utolsó találatát – nem tudott nyerni az éllovas.

2020.02.15 10:19:43

Spanyol labdarúgás B. L.

A vendégek első gólját érvénytelenítette a VAR, a katalánok gyorsan kétszer büntettek.