Mourinho: Olyan leszek, mint Ferguson

MTI MTIMTI MTI
2010.09.20. 18:59
null
José Mourinho hetvenéves korában is szenvedélyesen irányít majd (Fotó: Action Images - archív)
A Real Madridot irányítani olyan, mint „elérni a Holdat" – mondta jelenlegi munkájáról José Mourinho, aki azt szeretné, hogy futballedzői karrierje olyan sokáig tartson, mint egykori Premier League-riválisáé, a Manchester United kispadján ülő Sir Alex Fergusoné.

A portugál szakember 2007-ben távozott a Chelsea-től, majd egy évvel később az Internazionaléhoz szerződött, a királyi gárdához pedig idén nyáron került. Éppen ma ünnepli edzői pályafutása tizedik évfordulóját – az elmúlt évtizedben két BL-diadalt is aratott, 2004-ben a Portóval, idén pedig az Interrel.

„Nagyon gyorsan elrepült ez a tíz év – fogalmazott a keddi, Espanyol elleni hazai bajnoki előtt a 47 esztendős Mourinho. – Ugyanaz a tűz lobog bennem, mint annak idején, és úgy gondolom, ez tíz év múlva sem lesz másképp. Olyan leszek, mint Ferguson: hetven évesen is szenvedélyem lesz az edzősködés."

Az angol futball legsikeresebb trénere, Ferguson – aki 2011 decemberében lesz 70 esztendős – több mint 30 trófeát gyűjtött az MU-val azóta, hogy 1986-ban átvette a csapat irányítását.

„A Real Madrid világszinten a legjelentősebb klub – tette hozzá Mourinho. – Itt lenni olyan, mint elérni a Holdat, de egyelőre még nem nyertem a gárdával semmit. Majd meglátjuk, hogyan ér véget a történet. A történet, amelyet nekem kell felépítenem."

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
Tegnap, 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Mourinhóék sem hagyták ki a francia–spanyol vb-elődöntőt – fotó

Foci vb 2026
2026.07.15. 07:10

Nyolc játékossal kezdte el a felkészülést a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.07.13. 21:49

Mourinho és szakmai stábja munkára jelentkezett a Real Madrid edzőközpontjában

Spanyol labdarúgás
2026.07.10. 20:17

Mourinho: Ami Egyiptommal történt Argentína ellen, fényes nappal elkövetett rablás

Foci vb 2026
2026.07.09. 12:09

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12