Messi-parádé, avagy mesterhármas a világ legjobbjától

Vágólapra másolva!
2011.01.13. 00:05
null
Messi ismét bizonyította, hogy a világ legjobbja (Fotó: Action Images, archív)
A Barcelona gyakorlatilag az első mérkőzésen elrendezte a továbbjutás kérdését a spanyol Király-kupa negyeddöntőjében. A katalánok – többek közt az ezúttal is fantasztikusan futballozó Lionel Messi mesterhármasának is köszönhetően – hazai pályán 5–0-ra legyőzték a Real Betist.

Meglepően jól tartotta magát a Betis az első félidőben. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy 0–0-s eredménnyel vonuljanak pihenőre a csapatok. A Betis ugyanannyi helyzetet alakított ki, mint a Barca, de az első találatot mégis a katalánok szerezték. Egészen pontosan Lionel Messi...

MESSI: A KILENCEDIK MESTERHÁRMAS

Lionel Messi a Real Betis elleni Király-kupa-negyeddöntő első mérkőzésén pályafutása kilencedik mesterhármasát szerezte a Barcelona felnőttcsapatában.

 

Az argentin támadó ötször a bajnokságban, egyszer a Bajnokok Ligájában, kétszer pedig a spanyol Király-kupában volt háromszor eredményes egy mérkőzésen.

 

Szinte hihetetlen statisztika látott még napvilágot, mely szerint a Barcelona elmúlt 106 olyan meccsén, amelyen Messi gólt szerzett, mindössze egyszer kapott ki a csapat.

 

Ha gólt ért el az argentin aranylabdás, mindössze 11-szer játszottak döntetlent a gránátvörös-kékek, a többi összecsapást pedig megnyerték.

Az ismételten a világ legjobbjának választott argentin közelről emelt a vendégkapuba, előnyhöz juttatva ezzel a katalánokat. 1–0. Ez a mozdulat előrevetítette a szünet utáni játék képét: a második játékrészben már csak egy csapat volt a pályán. A Barcelona...

Az 55. percben David Villa fejelt közelről a kapu mellé, majd nem sokkal később Maxwell életerős, de középre tartó löketét bokszolta ki Casto kapus.

A 62. percben pedig ismét Messi varázsolt: elsőre a támadó pöckölését hárította Casto, a visszapattanó labdát aztán az argentin higgadtan gurította a vendégkapus lába között a hosszú sarokba. 2–0

A mérkőzésen több helyzetet is elpuskázó Ruben Castro szépíthetett volna, de 10 méterről leadott kapáslövése jócskán a kapu fölé szállt.

Aztán, amire az egész Camp Nou számított: Messi a 73. percben feltette a koronát aznapi teljesítményére, miután a leshatáron kilépve egészen a kapu előterébe vezette a labdát, s lőtt nemes egyszerűséggel a kapuba. 3–0. Jelezve, hogy az argentin aranylabdás mégis csak ember, „hősünk" egy perccel később ugyanebben a helyzetben már hibázott.

Nem úgy Pedro, aki közelről vágta Dani Alves visszagurítása után a labdát a hálóba. És még mindig csak a 75. percben jártunk. 4–0

A 83. percben pedig Andrés Iniesta igazolta, hogy nem véletlenül volt ő is az Aranylabda-esélyesek között, a középpályás szenzációsan vitte le a labdát az alapvonalig, majd emelte a labdát Keita fejére, aki kialakította az 5–0-s végeredményt.

MESSI ÉS AZ ARANYLABDA
 
 MESSI ELSŐ GÓLJA
 
 MESSI MÁSODSZOR
 
MESSI HARMADIK TALÁLATA
 
PEDRO-GÓL
 
KEITA FEJESE
 

 

A játéknap másik mérkőzésén a Sevilla kétszer is kétgólos hátrányba került, de 3–3-as döntetlent játszott a Villarreal ellen.

A hazaiak 29 perc alatt kétgólos előnyhöz jutottak, miután előbb a néhány napja a Real Madrid ellen is betaláló Cani, majd Giuseppe Rossi volt eredményes.

Álvaro Negredo azonban a szünet előtt szépített, majd Marco Rubén gólja után is eredményes volt a második félidőben. Sokáig úgy tűnt, hogy a Villarreal megnyeri a meccset, de a 88. percben Alexis beállította a 3–3-as végeredményt. 

 SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Barcelona–Real Betis 5–0 (Messi 44., 62., 73., Pedro 77., S. Keita 83.)
Villarreal–Sevilla 3–3 (Cani 24., Rossi 29., M. Rubén 55., ill. Negredo 39., 60., Alexis 88.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik