Messi két gólja három pontot ért Zaragozában

Vágólapra másolva!
2010.10.23. 19:57
null
David Villa remek passzt adott Lionel Messinek, majd közösen ünnepeltek (Fotó: Reuters)
A címvédő Barcelona Lionel Messi duplájával 2–0-ra megverte a sereghajtó Zaragozát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 8. fordulójában.

A papírforma alapján nem várt túlságosan nehéz feladat a Barcelonára, hiszen a sereghajtó, még győzelem nélkül álló Zaragoza otthonába látogatott a 8. fordulóban. A katalánoknál azonban nem játszhatott Xavi – a világbajnok klasszis nem épült fel Achilles-ín-sérülésésből –, és nem lehetett tudni, mennyire hiányoznak majd remek labdái.

SZAVAZÁS

José Mourinhóval a Real Madrid képes lesz-e elhódítani a spanyol bajnoki címet a Barcelonától?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nos, az első félidőben látottak alapján úgy tűnt, hogy egyáltalán nem, ugyanis a Barcelona több alkalommal is zavart keltett a Zaragoza védelmében (főleg Pedro és Lionel Messi volt elemében). Azonban a címvédő helyzetkihasználása hagyott kívánnivalót maga után, a lehetőségek sorra kimaradtak, Daniel Alves például nagy helyzetben a kifutó kapus és a kapu fölé emelte a labdát.

Aztán a félidő hajrájában, egészen pontosan a 42. percben érkezett Messi, és megtörte a gólcsendet, igaz, ebben hatalmas érdemei voltak David Villának is. A világbajnok csatár több védő szorításában lódult meg, de így is ki tudta játszani a labdát az érkező argentin zseninek, aki tíz méterről nem hibázta el a ziccert.

A félidei egygólos hátrány nem tűnt ledolgozhatatlannak, így vélhetően a hazai szurkolók bizakodva várták a folytatást, ám reményeik hamar szertefoszlottak, ugyanis a 47. percben tíz főre fogyatkozott a Zaragoza. Leonardo Ponzio volt a kiállított játékos, aki furcsa mozdulattal megütötte Dani Alvest, a brazil játékos eljátszotta a „nagy halált″, a játékvezető pedig felmutatta a piros lapot.

A mérkőzést végül Messi zárta rövidre, aki a 66. percben megszerezte második gólját is a meccsen: bal oldali beadást követően nem tudtak felszabadítani a hazai védők, az érkező argentin pedig bal lábbal a kapuba lőtt. Messinek egyébként ez volt Zaragoza ellen szerzett nyolcadik bajnoki gólja, érdekesség, hogy egyetlen más csapat kapuját sem vette be többször az argentin klasszis (de az Atlético és a Sevilla drukkereit is ennyi alkalommal szomorította el).

A Zaragozában Pintér Ádám eltiltás miatt nem léphetett pályára.

ZARAGOZA–BARCELONA 0–2

 

 PRIMERA DIVISIÓN
8. FORDULÓ
Zaragoza–FC Barcelona 0–2 (Messi 42., 66.)
KÉSŐBB
Real Madrid–Santander 20.00 (tv: Sport2)
Valencia–Mallorca 22.00
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2010/08,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik