A döntetlennel valószínűleg elúszott a Real bajnoksága

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.09. 19:55
null
Cristiano Ronaldo kihagyta a büntetőt, a Real Madrid ikszelt a Valenciával (Fotó: Reuters)
A spanyol bajnokság 36. fordulójában a Real Madrid hazai pályán nem bírt az első félidőben kétgólos előnyt szerző Valenciával. A Real a második félidőben mindent egy lapra tett fel, sikerült is az egyenlítés, de a győzelem elmaradt. A meccs fontos eseménye volt még, hogy C. Ronaldo az első félidő utolsó percében tizenegyest hibázott.

A Barcelona nyert, ezért teljesen egyértelmű volt, hogy a Realnak meg kell vernie a Valenciát a Bernabéuban, ha versenyben akar maradni a bajnoki címért. Könnyű meccsre nem számíthattak a hazaiak, hiszen hiába a múltbéli hatalmas fölény, figyelmeztető jel volt, hogy a legutóbbi három meccsükön pontot csent a Valencia Madridból.

Az első félidő nem is cáfolt rá erre a tendenciára, hiszen a vendégek nagyon bátran kezdtek, mindjárt az első tíz percben kétszer is gólt lőhettek volna. Ezután viszont a madridiak átkozhatták kétszer is a kapufát, amely kisegítette a Valenciát.

A 19. percben szerzett vezetést a vendégcsapat. A gyengén védekező Real védősorát megelőzve Alcácer volt eredményes. 1–0

Még hét perc sem telt el a gól után, máris kettővel vezetett a Valencia. Ezúttal is elaludt a hazaiak védelme, Fuego pedig a hálóba fejelt egy beadást. 2–0

Az utolsó percben szépíthetett volna a Real, de C. Ronaldo jobb alsó felé lőtt tizenegyesét Diego Alves kivédte.

A második félidőre két szélső hátvédjét is lecserélte Ancelotti, a hazaiak pedig óriási energiákat fektettek a támadásokba. Egymás után gördültek az akciók a pályán, és a paprikás hangulatban egymásnak követelték a sárgákat a játékosok. Pepe hirtelen haragú lökésével könnyen kiállíthatta volna magát, de a bíró megkönyörült rajta.

A Real-szurkolók nagy örömére aztán éppen Pepe volt az, aki az 56. percben egy szöglet után fejjel bevette a Valencia kapuját. 1–2

A gól után valamelyest megnyugodtak a csapatok, egy kicsit szusszantak a nagy hajrá előtt. A Valencia nem állt be a saját térfelére, több veszélyes akciót is vezetett.

Ennek ellenére a levegőben lógott a hazaiak újabb gólja, amely végül Isco fantasztikusan eltalált távoli lövése után született meg a 84. percben. 2–2

Óriási meccs volt, rengeteg helyzettel, rengeteg izgalommal, Real-kapufákkal, de a Valencia egyáltalán nem adta olcsón a bőrét, így megérdemelten vitte el az egy pontot. A Real Madridnál viszont két fordulóval a vége előtt alighanem elúszott a bajnoki cím, hiszen a Barcelona előnye már négy pont…

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
3
6. FORDULÓ
Athletic Bilbao–Deportivo La Coruna 1–1
(Aduriz 14., ill. Lopo 93.)

KORÁBBAN
Real Madrid–Valencia 2–2 (Pepe 56., Isco 84., ill. Alcácer 19., Fuego 26.)
Barcelona–Real Sociedad 2–0
(Neymar 51., Pedro 86.)

Granada–Córdoba 2–0
(Mainz 45., El Arabi 69. – 11-esből)


AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 36 29 3 4 107–19 +88 90
2. Real Madrid 36 28 2 6 107–34 +73 86
3. Atlético Madrid 35 23 7 5 65–26 +39 76
4. Valencia 36 21 10 5 66–29 +37 73
5. Sevilla 35 21 6 8 65–41 +24 69
6. Villarreal 35 14 12 9 45–32 +13 54
7. Espanyol 36 13 10 13 44–44 0 49
8. Athletic Bilbao 36 13 10 13 35–39 –4 49
9. Málaga 35 13 8 14 37–42 –5 47
10. Celta Vigo 35 12 10 13 42–40 +2 46
11. Real Sociedad 36 10 13 13 40–46 –6 43
12. Rayo Vallecano 35 13 4 18 40–63 –23 43
13. Elche 35 11 7 17 33–58 –25 40
14. Getafe 35 10 6 19 29–54 –25 36
15. Levante 35 9 8 18 32–63 –31 35
16. Almería 35 8 8 19 31–57 –26 32
17. Eibar 36 8 7 21 30–54 –24 31
18. Deportivo La Coruna 36 6 13 17 31–58 –27 31
19. Granada 36 6 13 17 26–64 –38 31
20. Córdoba 36 3 11 22 21–63 –42 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik