Hazai vereséggel búcsúzott az idénytől a Real Madrid

Vágólapra másolva!
2019.05.19. 11:50
null
A Betis-játékosok és a csalódott Nacho arcáról mindent le lehet olvasni (Fotó: AFP)
Egymás után másodszor győzte le a Real Betis a Real Madridot a Santiago Bernabéu Stadionban: a La Liga záró, 38. fordulójában a sevillai alakulat kétgólos sikert ünnepelhetett.


Az utolsó fordulóban szinte már csak a becsületéért, illetve a nézők szórakoztatásáért küzdhetett a Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban, hiszen már korábban eldőlt, hogy a királyi gárda a harmadik helyen fejezi be az idényt. A Betis is a tizedik helyre való visszalépésért küzdhetett csupán.

A királyi gárdában lehetőséget kapott többek között a vélhetően utolsó Real Madrid-meccsét játszó Keylor Navas, valamint Marcelo, Luka Modric és Karim Benzema, de a sérüléséből nemrég felépülő Vinícius Júnior és Brahim Díaz is – a jó eséllyel szintén távozó Gareth Bale viszont egyetlen percet sem kapott.

Tét híján eleinte igen lassan csordogált a mérkőzés, ám az első félidő második felére megjöttek a helyzetek, többször is veszélyben forogtak a kapuk. A hazaiak részéről Karim Benzema és Marcelo, míg a vendégektől Giovani Lo Celso, Júnior Firpo és a volt Barcelona- és Dortmund-játékos, Marc Bartra veszélyeztetett, ám gól nem született az első félidőben.

A fordulás után láthattunk még néhány madridi helyzetet, ám gólokat csak a Betis szerzett: a 61. percben Giovani Lo Celsótól indult az akció a bal oldalon, Andrés Guardado hibátlan centerezését pedig a hosszú oldalon érkező Loren Morón váltotta gólra – 0–1.

A 75. percben pedig ismét foghatták a fejüket a hazai drukkerek: megint Lo Celso remek passza kellett a Betis-lehetőséghez a balon, ezúttal Júnior Firpo gurított vissza a zavartalanul érkező, néhány perccel korábban beálló Jesé Rodrígueznek, aki közelről a kapuba lőtte a sevillai alakulat második gólját – 0–2.

Ne feledjük, Jesé volt csapata ellen talált be, hiszen 2007-től 2016-ig a királyi gárda kötelékébe tartozott – elnézést is kért a hazai rajongóktól gólja után.

Ezt követően újabb találat már nem született, így a Real Madrid vereséggel zárta felejthető idényét a La Liga harmadik helyén, míg a Betis a tizedik pozícióban fejezte be a pontvadászatot.

A Betis egymás után másodszor tudott nyerni a Santiago Bernabéu Stadionban, hiszen a legutóbbi, 2017-es madridi mérkőzésen is diadalmaskodott. Zinédine Zidane második regnálása óta most először kapott ki hazai pályán a Real Madrid.

SPANYOL LA LIGA
38. FORDULÓ

Real Madrid–Real Betis 0–2 (L. Morón 61., Jesé 75.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 37 26 8 3 88–34 +54 86
2. Atlético Madrid 38 22 10 6 55–29 +26 76
3. Real Madrid 38 21 5 12 63–46 +17 68
4. Valencia 38 15 16 7 51–35 +16 61
5. Sevilla 38 17 8 13 62–47 +15 59
6. Getafe 38 15 14 9 48–35 +13 59
7. Espanyol 38 14 11 13 48–50 –2 53
8. Athletic Bilbao 38 13 14 11 41–45 –4 53
9. Real Sociedad 38 13 11 14 45–46 –1 50
10. Betis 38 14 8 16 44–52 –8 50
11. Alavés 38 13 11 14 39–50 –11 50
12. Eibar 37 11 13 13 44–48 –4 46
13. Leganés 38 11 12 15 37–43 –6 45
14. Villarreal 38 10 14 14 48–52 –4 44
15. Levante 38 11 11 16 59–65 –6 44
16. Celta Vigo 38 10 11 17 53–62 –9 41
17. Valladolid 38 10 11 17 32–51 –19 41
18. Girona 38 9 10 19 37–53 –16 37
19. Huesca 38 7 12 19 43–65 –22 33
20. Rayo Vallecano 38 8 8 22 41–70 –29 32

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik