La Liga: Oblak elképesztő mutatót hozott össze a Real ellen

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 11:45
null
Oblak több bajnokit hozott le kapott gól nélkül, mint ahányszor összesen bevették a kapuját madridiként (Forrás: AFP)
A szlovén kapus elmúlt négy évéről mindent elárul, hogy többször nullázott, mint ahány gólt összesen kapott. Mindehhez a Real Madrid elleni 0–0 kellett a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) legutóbbi fordulójában.

Jan Oblak helye az Atlético Madrid kezdőcsapatában megkérdőjelezhetetlen. A 25 esztendős szlovén kapus ugyan nem került be az év legjobbjai közé, vezetőedzője, Diego Simeone kijelentette: ha bárkit szerződtethetne a helyére, akkor sem akarna más kapust.

Oblak 2014-ben érkezett az Atléticóhoz, azóta 123 bajnokin lépett pályára a madridi klub színeiben és összesen 71 gólt kapott – eggyel kevesebbet, mint ahány mérkőzést hibátlanul tudott lehozni. A fordulópontot a Real Madrid elleni, előző hétvégi mérkőzés hozta el: ez lett a 72. clean sheetje Simeone alakulatában.

A kapus a 2014–2015-ös évadban hét, egy évvel később 24, azután 15, az előző szezonban 22, míg a jelenlegi kiírásban négy bajnokin hagyta el a pályát kapott gól nélkül. Oblak a madridi bajnokijainak csaknem 59 százalékán nem kapott gólt az eddigi bő négy éve alatt.

„Mindegy, ki milyen egyéni díjakat nyer, az emberek a világ legjobb kapusai között tartják számon Oblakot, s nem véletlenül. Szerintem benne van a top háromban" – dicsérte a közelmúltban a szlovént Simeone.

Legfrissebb hírek

La Liga: Barcelona–Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
55 perce

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
22 órája

Hiába Mbappé gólja, zsinórban harmadik bajnokiját sem tudta megnyerni a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.30. 22:58

Kétszer is vezetett az Elche, de végül be kellett érnie egy ponttal a Real ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.23. 22:59

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

A Sevilla ellen is folytatta remek hazai sorozatát az Atlético; a Sociedadé lett a baszk derbi

Spanyol labdarúgás
2025.11.01. 20:45

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01
Ezek is érdekelhetik