HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.09.07 11:32 Frissítve: 2018.09.07 11:40

La Liga: megvan az októberi el Clásico pontos kezdési ideje

A Spanyol Labdarúgóliga (LFP) elnöke, Javier Tebas az Onda Cero rádióadó csütörtök késő esti műsorában elárulta az őszi el Clásico pontos kezdési időpontját: az FC Barcelona és a Real Madrid rangadójára október 28-án, vasárnap 16.15 órától kerül sor.

HIRDETÉS

 

A két ősi rivális ebben a szezonban először a spanyol bajnokság 8. fordulójában, a Camp Nouban csap össze egymással.

A Barcelonának egy nappal kevesebb áll majd a rendelkezésére rápihenni a találkozóra, azon a héten ugyanis október 24-én, szerdán – az Inter ellen – lép pályára a Bajnokok Ligájában, míg a Real Madrid 23-án, kedden fogadja a Viktoria Plzent.

A katalánok sorsolása egyébként korántsem nevezhető egyszerűnek ebben az időszakban, hiszen az Inter és a Real Madrid előtt megmérkőzik majd idegenben a Tottenhammel és a Valenciával, míg hazai környezetben a Sevillával.

A Barcelona és a Real Madrid jelenleg egymással karöltve, kilenc-kilenc ponttal vezetik a bajnoki tabellát. A válogatott szünetet követő fordulóban mindkét sztárgárda Baszkföldön lép pályára: a gránátvörös-kékek a Real Sociedad, míg a blancók az Athletic Bilbao vendégeként.

AZ ÁLLÁS 
  1. Barcelona 3 3 12–2 +10  9
  2. Real Madrid 3 3 10–2 +8  9
  3. Celta Vigo 3 2 1 5–2 +3  7
  4. Levante 3 1 1 1 6–4 +2  4
  5. Sevilla 3 1 1 1 4–2 +2  4
  6. Espanyol 3 1 1 1 4–3 +1  4
  6. Athletic Bilbao 2 1 1 4–3 +1  4
  8. Real Sociedad 3 1 1 1 5–5 0 4
  9. Getafe 3 1 1 1 2–2 0 4
10. Atlético Madrid 3 1 1 1 2–3 –1  4
11. Girona 3 1 1 1 2–4 –2  4
11. Alavés 3 1 1 1 2–4 –2  4
13. Betis 3 1 1 1 1–3 –2  4
14. Huesca 3 1 1 1 6–11 –5  4
15. Eibar 3 1 2 3–5 –2  3
16. Valladolid 3 2 1 0–1 –1  2
17. Valencia 3 2 1 3–5 –2  2
18. Villarreal 3 1 2 1–3 –2  1
19. Leganés 3 1 2 4–8 –4  1
20. Rayo Vallecano 2 2 1–5 –4  0

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.02 18:03:03

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A várható igen igazságtalan elosztásban: Messiék nyolcat szereztek, a hamar vezetést szerző újonc kettőt.

2018.09.01 19:14:35

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A Betis közkedvelt középpályása elárulta, mi segített neki, hogy hosszú pályafutása legyen.

2018.09.01 18:54:32

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Bale gólja után még kiegyenlített a Leganés, ám a második játékrészben eldöntötte a meccset a királyi gárda.

2018.09.01 00:28:40

Spanyol labdarúgás SZÖLLŐSI GYÖRGY

ALAPVONAL Arról kevesebb szó esik, hogy mennyit csökkent Cristiano népszerűsége a Real Madrid elhagyásával.

HIRDETÉS
HIRDETÉS