La Liga: másodszor is legyőzte a rákot a Bilbao védője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.09. 07:58
null
Yeray Álvarez úgy véli, a gyógyulás utolsó szakaszában van (Fotó: Twitter)
Yeray Álvarez úgy véli, hogy nagyon közel van ahhoz, hogy visszatérjen az Athletic Bilbao színeiben a pályára, a rákos megbetegedés miatt kétszer is kezelt futballista a héten hosszú kihagyás után először edzhetett csapattársaival.

 

A 22 éves, utánpótlás-válogatott középső védőnél 2016. december 23-án hererákot diagnosztizálták, megműtötték, és a beavatkozás után 46 nappal, 2017 február 4-én vissza is tért a pályára, öt nappal később pedig meghosszabbították a szerződését 2022-ig.

A nyáron az U21-es Európa-bajnokság előtt egy újabb vizsgálat további rákos sejteket mutatott ki, a játékosra ismét kemoterápia várt, de amikor júliusban visszatért a klub edzőközpontjába, a csapattársak szolidaritásként mindannyian kopaszon várták.

„Sokkal jobban szenvedtem attól, hogy nem játszhattam, és a lelátón kellett ülnöm, mintha futballoztam volna. Szeretnék mihamarabb segíteni a csapatnak” – nyilatkozta Yeray Álvarez a szerdai sajtótájékoztatón.

„A gyógyulás utolsó szakaszában vagyok, lépésről lépésre csatlakozom majd az edzésekhez, próbálom követni és betartani a határidőket. Nagyon boldog vagyok, az én héthetes felkészülésem csak most kezdődik, de nagyszerű érzés, hogy a társaimmal lehetek. Sohasem féltem, de akadtak kemény pillanatok” – tette hozzá.

 




 

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
11 órája

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
13 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 23:02

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 16:58

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32