Négygólos győzelemmel és Suárezzel tért vissza a Barcelona

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 21:50
null
Négyszer örülhettek a vendégek (Fotó: AFP)
Hosszú idő után ismét élvezhették az FC Barcelona játékát a csapat szurkolói, a katalánok 4–0-ra nyertek a Mallorca otthonában a La Liga 28. fordulójában.

 

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ
Mallorca–Barcelona 0–4 (Arturo Vidal 2., Braithwaite 38., J. Alba 80., Messi 93.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nagyon várták már a szurkolók Spanyolországban is, hogy újra játszani láthassák a kedvenceiket, a címvédésre készülő Barcelona a Mallorca otthonában folytatta a bajnokságot. Ugyan Luis Suárez már felépült, de még csak a kispadon kezdett, az új frizurával jelentkező Lionel Messi mellett Antoine Griezmann és Martin Braithwaite szerepelt a csatársorban. Arturo Vidal szerzett mégis gyorsan gólt, Jordi Alba beadását fejelte a kapuba már a 2. percben. Viharba került az RCD, percekig nyomozta a labdát a házigazda, majd a Real Madrid kölcsönjátékosa, Kubo Takefusza egyenlített majdnem.

Gyorsan kiderült, csak megpihent picit a Barca, Messi fejjel adott gólpasszt Martin Braithwaite-nek, tehát már az első félidőben megrogyasztotta ellenfelét a katalán klub. A dán támadó egyébként az első találatát szerezte új csapatában.

A stadionba a lelátók elé „kétdimenziós” szurkolókat ábrázoló lepleket varázsoltak a TV-nézők számára, és szurkolói hangokat játszottak be, és a pályán folyó eseményekhez illően szurkoltak, hüledeztek vagy tiltakoztak a „villanydrukkerek”. A játékosok is igyekeztek betartani a szabályokat, az első szabálytalankodásra a 29. percig kellett várni!

Természetesen a zárt kapu nem mindenkire vonatkozott, a második félidőben Jimmy Jump utóda berohant a pályára.

Ahol nem adták fel a hazaiak, Ante Budimir fejjel és lábbal is gólt szerezhetett volna, ő Barcelonában legutóbb kétszer is eredményes volt, majd Braithwaite és Ronald Araújo rontott ziccert.


Jóval a hajrá előtt pályára lépett Luis Suárez, de ekkorra már elfáradtak a csapatok, eseménytelenül teltek a percek, Jordi Alba találata végül minden fontos kérdést eldöntött. A Mallorca kétszer is szépíthetett volna, de ez nem az ő mérkőzésük volt, Lionel Messi a ráadásban góllal büntette meg a hibáikat, a gólpasszt Suáreztől kapta.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Espanyol–Deportivo Alavés 2–0 (Bernardo 45+3., Vu Lej 47.)
Celta Vigo–Villarreal 0–1 (Trigueros 91.)
Leganés–Valladolid 1–2 (Oscar 84., ill. Unal 2., R. Alcaraz 54.)
Sevilla–Real Betis 2–0 (Ocampos 56. – 11-esből, Fernando Reges 62.)
Granada–Getafe 2–1 (Djené 70. – öngól, Carlos Fernández 79., ill. Timor 20.)
Valencia–Levante 1–1 (Rodrigo 89., ill. Melero 97. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 28 19 4 5 67–31 +36
61
2. Real Madrid 27 16 8 3 49–19 +30 56
3. Sevilla 28 14 8 6 41–29 +12 50
4. Real Sociedad 27 14 4 9 45–33 +12 46
5. Getafe 28 13 7 8 38–27 +11 46
6. Atlético Madrid 27 11 12 4 31–21 +10 45
7. Valencia 28 11 10 7 39–40 –1 43
8. Villarreal 28 12 5 11 45–38 +7 41
9. Granada 28 12 5 11 35–33 +2 41
10. Athletic Bilbao 27 9 10 8 29–23 +6 37
11. Osasuna 27 8 10 9 34–38 –4 34
12. Levante 28 10 4 14 33–41 –8 34
13. Betis 28 8 9 11 38–45 –7 33
14. Valladolid 28 7 11 10 25–34 –9 32
15. Alavés 28 8 8 12 29–39 –10 32
16. Eibar 27 7 6 14 27–41 –14 27
17. Celta Vigo 28 5 11 12 22–35 –13 26
18. Mallorca 28 7 4 17 28–48 –20
25
19. Leganés 28 5 8 15 22–41 –19 23
20. Espanyol28581525–46–2123
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik