La Liga: Lucas Pérez és a videobíró segítette ki az Alavést

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 13:56
null
Lucas Pérez remek formában futballozik (Fotó: laliga.com)
A Deportivo Alavés hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott a Celta Vigo felett a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójában.

 

A nyolc forduló alatt mindössze nyolc pontot gyűjtő Deportivo Alavés hamar bajba kerülhetett volna a Celta Vigóval szemben, ám Santi Mina találatát a videobíró alapján nem adták meg a 13. percben a vendégcsapatnak. Hiába játszott mezőnyfölényben a Celta, érvényes gólt eztán sem tudott szerezni az első félidőben.

A második játékrész elején egy szöglet utáni fejessel – Lisandro Magallannak köszönhetően – előnybe került az Alavés (1–0). A hazaiak ezután átvették az irányítást, a 82. percben pedig Lucas Pérez góljával le is zárták a mérkőzést (2–0). Pérez 2015 december óta először tudott egymás után három spanyol bajnokin is gólt szerezni, igaz, menet közben megjárta az Arsenalt és a West Ham Unitedet is.

Az Alavés ezzel elmozdult a kiesőzónából, míg a Celta tizennyolcadikként pont oda csúszott vissza.

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Alavés–Celta Vigo 2–0
(Magallan 50., Lucas Pérez 82.)
Később
14.00: Real Sociedad–Betis (Tv: Spíler2)
16.00: Espanyol–Villarreal (Tv: Spíler2)
18.30: Athletic Bilbao–Valladolid (Tv: Spíler2)
21.00: Sevilla–Levante (Tv: Spíler2)
Korábban
Mallorca–Real Madrid 1–0 (Lago Junior 7.)

Getafe–Leganés 2–0 (Ángel 64., 85.)
Eibar–FC Barcelona 0–3 (Griezmann 13., Messi 58., L. Suárez 66.)
Atlético Madrid–Valencia 1–1
(Diego Costa 36. – 11-esből, ill. Dani Parejo 82.)
Granada–Osasuna 1–0 (D. Duarte 38.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 9 6 1 2 23–10 +13 19
2. Real Madrid 9 5 3 1 16–9 +7 18
3. Granada 9 5 2 2 16–10 +6 17
4. Atlético Madrid 8 4 3 1 7–4 +3 15
5. Real Sociedad 8 4 1 3 13–9 +4 13
6. Getafe 9 3 4 2 14–12 +2 13
7. Sevilla 8 4 1 3 10–11 –1 13
8. Athletic Bilbao 8 3 3 2 7–4 +3 12
9. Valencia 8 3 3 2 12–12 0 12
10. Villarreal 8 3 2 3 19–13 +6 11
11. Levante 8 3 2 3 10–10 0 11
12. Osasuna 9 2 5 2 7–8 –1 11
13. Alavés 9 3 2 4 7–9 –2 11
14. Valladolid 8 2 4 2 7–8 –1 10
15. Mallorca 9 3 1 5 7–12 –5 10
16. Eibar 9 2 3 4 10–13 –3 9
17. Betis 8 2 3 3 11–16 –5 9
18. Celta Vigo 9 2 3 4 5–11 –6 9
19. Espanyol 8 1 2 5 4–14 –10 5
20. Leganés 9 2 7 4–14 –10 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik