CS. M. 2019.12.21 20:29 Frissítve: 2019.12.21 22:55

La Liga: kilenc bajnoki után kapott ki újra a Getafe

A jövő évi Bajnokok Ligája-indulás jogáért küzdő Getafe idegenben lépett pályára a Villarreal ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalának 18. fordulójában, de hiába voltak a madridiak a találkozó esélyesei, a hazaiak végig kézben tartották a meccset, és nyertek.

A Getafe nem bírt a Villarreallal (Fotó: AFP)

A Villarreal igencsak ingadozó formát mutat az egész idényben, és egyre inkább úgy tűnik, legfeljebb a középmezőny a realitás számára, mintsem az európai kupaporond, ám ettől még hazai pályán mindenki számára kemény falat. A remek formában futballozó, BL-selejtezős pozícióban tanyázó Getafe sem számíthatott könnyű meccsre, olyannyira, hogy támadásban már a meccs elejétől kezdve meg tudta őket lepni a hazai csapat.

A Villarreal mezőnyfölénye a második félidő elején érett góllá, amikor is egy remekbe szabott szóló akció után az 52. percben Moi Gomez vágta be a kipattanó labdát (1–0). Ezt követően a vendégek helyzete tovább nehezedett, ugyanis Mathias Olivera két perc alatt két sárgát gyűjtött be, ezzel pedig emberhátrányba került a Getafe. A folytatásban már nem tudott visszakapaszkodni a madridi együttes, amely így kilenc bajnoki után kapott ki újra.

SPANYOL LA LIGA

18. FORDULÓ
Valladolid–Valencia 1–1
(S. Guardiola 83., ill. Vallejo 94.)
Villarreal–Getafe 1–0 (M. Gomez 52.)
FC Barcelona–Deportivo Alavés 4–1 (Griezmann 14., Arturo Vidal 45., Messi 69., L. Suárez 75. – 11-esből, ill. Pere Pons 56.)
Mallorca–Sevilla 0–2 (D. Carlos 20., Banega 63. – 11-esből)

VASÁRNAP
12.00: Leganés–Espanyol (Tv: Spíler2)
14.00: Osasuna–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
16.00: Betis–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Levante–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS 
1. Barcelona 18 12 3 3 47–21 +26  39
2. Real Madrid 17 10 6 1 33–12 +21  36
3. Sevilla 18 10 4 4 23–17 +6  34
4. Getafe 18 8 6 4 26–17 +9  30
5. Atlético Madrid 17 7 8 2 18–10 +8  29
6. Real Sociedad 17 8 4 5 28–20 +8  28
7. Valencia 18 7 7 4 28–25 +3  28
8. Athletic Bilbao 17 7 6 4 19–12 +7  27
9. Villarreal 18 7 4 7 31–25 +6  25
10. Granada 18 7 3 8 24–25 –1  24
11. Osasuna 17 5 8 4 22–20 +2  23
12. Levante 17 7 2 8 22–26 –4  23
13. Betis 17 6 5 6 24–29 –5  23
14. Valladolid 18 4 8 6 15–21 –6  20
15. Alavés 18 5 4 9 19–28 –9  19
16. Eibar 18 5 4 9 18–28 –10  19
17. Mallorca 18 4 3 11 18–32 –14  15
18. Celta Vigo 17 3 5 9 14–25 –11  14
19. Leganés 17 2 4 11 12–28 –16  10
20. Espanyol 17 2 4 11 12–32 –20  10
2020.07.08 21:25:41

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Nem ment a derbin a Barcának az első félidőben, majd kiállították Fatit, de innen is nyerni tudtak Messiék.

2020.07.05 19:48:37

Spanyol labdarúgás T. D.

Messi két gólpasszt adott, Griezmann és az uruguayi is gyönyörű gólt szerzett.

2020.07.05 13:30:57

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

És óriási csatában, de ezzel a sikerrel a Barcelona előtt már hét ponttal vezetnek a madridiak.

2020.07.02 13:21:13

Spanyol labdarúgás H. D.

A királyi gárda előnye négy pontra nőtt az Atlético Madrid ellen botló Barcelona előtt.

2020.06.30 21:13:39

Spanyol labdarúgás T. D.

Három gól is tizenegyesből született, Saúl Níguez duplázott, Messi panenkázott, Diego Costa öngólt vétett.