La Liga: két hónap után edzőt vált a Sevilla, Rómából érkezik az utód?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.22. 15:39
null
Eusebio Di Francesco lehet a Sevilla új edzője (Fotó: AFP)
Új vezetőedzővel vág neki az előttünk álló idénynek a spanyol élvonalbeli Sevilla labdarúgócsapata – adta hírül a klub a hivatalos honlapján. A március közepén kinevezett Joaquín Caparrós távozik a posztról, de marad a Sevilla alkalmazásában.

 

A Sevilla elképesztően feszült hajrában végül a hatodik helyen zárt a hétvégén véget ért La Ligában, ami azt jelenti, hogy a 2019–2020-as idényben csak az Európa-ligában szerepelhet. De már új edzővel, mivel Joaquín Caparrós – akinél krónikus leukémiát diagnosztizáltak – nem folytatja vezetőedzőként, más pozíciót kap a Sevillánál. A klub közleménye szerint még a héten bejelentik az új trénert.

A 63 éves spanyol szakember három időszakban összesen 241 mérkőzésen irányította a Sevillát, megelőzve a klub örökranglistáján többek között Unai Emeryt (205) és Manolo Cardót (200).

Sajtóhírek szerint már az utódját is megtalálta a Sevilla a távozó Caparrósnak: Eusebio Di Francescót. A 49 esztendős olasz szakember legutóbb az AS Romát irányította, a Porto elleni Bajnokok Ligája-búcsú után menesztették márciusban.



A VÉGEREDMÉNY
1. Barcelona 38 26 9 3 90–36 +54 87
2. Atlético Madrid 38 22 10 6 55–29 +26 76
3. Real Madrid 38 21 5 12 63–46 +17 68
4. Valencia 38 15 16 7 51–35 +16 61
5. Getafe 38 15 14 9 48–35 +13 59
6. Sevilla 38 17 8 13 62–47 +15 59
7. Espanyol 38 14 11 13 48–50 –2 53
8. Athletic Bilbao 38 13 14 11 41–45 –4 53
9. Real Sociedad 38 13 11 14 45–46 –1 50
10. Betis 38 14 8 16 44–52 –8 50
11. Alavés 38 13 11 14 39–50 –11 50
12. Eibar 38 11 14 13 46–50 –4 47
13. Leganés 38 11 12 15 37–43 –6 45
14. Villarreal 38 10 14 14 48–52 –4 44
15. Levante 38 11 11 16 59–65 –6 44
16. Valladolid 38 10 11 17 32–51 –19 41
17. Celta Vigo 38 10 11 17 53–62 –9 41
18. Girona 38 9 10 19 37–53 –16 37
19. Huesca 38 7 12 19 43–65 –22 33
20. Rayo Vallecano 38 8 8 22 41–70 –29 32
Legfrissebb hírek

Mbappé-show a bilbaói katlanban, megszakadt a Real Madrid rossz sorozata

Spanyol labdarúgás
6 órája

La Liga: szektorbezárással büntették a Sevillát a derbin történtek miatt

Spanyol labdarúgás
12 órája

„Ez a szellem kell nekünk” – Raphinha az Atlético legyőzéséről

Spanyol labdarúgás
13 órája

Ebben az évben már nem játszhat az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
17 órája

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 23:04

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 18:05

Toni Kroos csak egy tanácsot tudott adni Xabi Alonsónak

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 15:12
Ezek is érdekelhetik