La Liga: a Sevilla simán kikapott, BL-helyen a Getafe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.21. 16:20
null
Getafe-gólöröm (Fotó: AFP)
Csúnyán szakadt meg a Sevilla győzelmi sorozata: Joaquin Caparrós három győzelemből érkező csapata 3–0-ra kikapott a Getafe otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 33. fordulójának vasárnapi játéknapján, és ezzel riválisa mögé szorult a Bajnokok Ligája-indulásért zajló versenyfutásban.

 

A Getafe egy kezezés miatt megítélt büntetőből szerzett vezetést a 35. percben Jaime Mata révén, majd a szünet előtt – ugyancsak tizenegyesből – megduplázta előnyét, ráadásul emberfórba is került a kezező Sergio Escudero kiállítása következtében.

A második félidőben Jorge Molina akcióból is betalált, így a hazaiak – akik a végjátékban szintén megfogyatkoztak – nagyon magabiztos győzelmet arattak a Bajnokok Ligája-indulás szempontjából is fontos mérkőzésen, és előreléptek a negyedik helyre.

Győznie ugyan megint nem sikerült a kiesés elől menekülő Levanténak, de kétszer is egyenlíteni tudott, és végül az utolsó negyedórát emberhátrányban lejátszva egy pontot otthon tartott az Espanyollal szemben.

Rubén Rochinát két perccel a pontot érő gólja után kiállították – ő a második Levante-játékos, aki gólszerzőként piros lapot kap egy spanyol élvonalbeli bajnokin ebben az idényben. (A ligában összesen négy játékosnak „jött össze” ez a dupla a 2018–2019-es kiírásban.)

A Levante február közepe óta nem nyert bajnoki mérkőzést.


SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ
Villarreal–Leganés 2–1
(Bacca 64., Ekambi 80., ill. el-Zsar 86.)
Real Betis–Valencia 1–2 (Lo Celso 78. – 11-esből, ill. Guedes 45., 49.)
Real Madrid–Athletic Bilbao 3–0
(Benzema 47., 76., 90.)

Levante–Espanyol 2–2
(Vezo 62., Rochina 72., ill. Borja Iglesias 16., Marc Roca 65.)
Getafe–Sevilla 3–0
(Jaime Mata 35. – 11-esből, Jorge Molina 45+5., 53. – az elsőt 11-esből)

Eibar–Atlético Madrid 0–1(Lemar 85.)
Rayo Vallecano–Huesca 0–0
Celta Vigo–Girona 2–1(Iago Aspas 34., Bufal 69., ill. Portu 48.)
FC Barcelona–Real Sociedad 2–1(Lenglet 45., J. Alba 64., ill. Juanmi 62.)
Deportivo Alavés–Real Valladolid 2–2(Guidetti 4., Jony 24., ill. Joaquín 38., Enes Ünal 76. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 33 23 8 2 83–32 +51 77
2. Atlético Madrid 33 20 8 5 48–21 +27 68
3. Real Madrid 33 20 4 9 59–38 +21 64
4. Getafe 33 14 12 7 43–29 +14 54
5. Sevilla 33 15 7 11 54–42 +12 52
6. Valencia 33 12 16 5 38–28 +10 52
7. Athletic Bilbao 33 11 13 9 36–40 –4 46
8. Alavés 33 12 10 11 35–42 –7 46
9. Betis 33 12 7 14 39–45 –6 43
10. Real Sociedad 33 10 11 12 39–41 –2 41
11. Leganés 33 10 11 12 33–38 –5 41
12. Espanyol 32 11 8 13 37–46 –9 41
13. Eibar 33 9 13 11 42–45 –3 40
14. Villarreal 33 8 12 13 41–46 –5 36
15. Celta Vigo 33 9 8 16 47–56 –9 35
16. Girona 33 8 10 15 34–46 –12 34
17. Levante 32 8 9 15 45–58 –13 33
18. Valladolid 33 7 11 15 28–47 –19 32
19. Rayo Vallecano 33 7 7 19 36–57 –21 28
20. Huesca 33 5 11 17 35–55 –20 26
Legfrissebb hírek

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
13 órája

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
15 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 21:35

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 10:27

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 23:28

Bellingham kezdte a gólgyártást, a Real Madrid kiütötte otthon a Málagát

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 19:00