La Liga: „Ez a rohadék meccs közben pihen” – az Eibar edzője Messiről

2020.02.21. 17:05
null
José Luis Mendilibar nem fogta vissza magát, amikor Lionel Messiről kérdezték (Fotó: AFP)
José Luis Mendilibar, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Eibar vezetőedzője bizarr nyilatkozatot adott a Barcelona elleni szombati mérkőzés előtt.

 

Az 58 éves trénert arról kérdezték a Barcelona elleni mérkőzést megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy szerinte a katalán csapat legnagyobb sztárja, Lionel Messi pályára lép-e szombaton, vagy a keddi, Napoli elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt szem előtt tartva pihenőt kap az edzőjétől.

„Nem hiszem, hogy Messi pihenni fog. Ez a »rohadék« meccs közben pihen. Tudja, hogy mikor kell játékba avatkoznia, és hogy mikor pihenhet. Ha szabadnapot kapna és a lelátóról nézné a meccset, abban lehet hogy jobban elfáradna” – idézi José Luis Mendilibart, az Eibar vezetőedzőjét a Marca.

Mendilibar ezt követően felidézte azt a Király-kupa-mérkőzést, amelyet úgy volt, hogy Messi gyomorproblémák és láz miatt kihagy. Az akkor az Osasunát irányító edző elmondta, már kétgólos hátrányban volt a csapata, amikor a melegítő játékosok között meglátta az argentint, aki később pályára lépett és két gólt szerzett is.

Caño Football on Twitter

At Osasuna we played Barça and Messi was ill that morning so couldn't play. We were 2-0 down at the Camp Nou, I turned around & saw him warming up. I thought "What's this lad doing? Why isn't he at home?" He came on, scored 2 and we lost 4-0."



SPANYOL LA LIGA
25. FORDULÓ
Szombat

16.00:Barcelona–Eibar (Tv:Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid24158146–16+3053
2. Barcelona24164457–29+2852
3. Getafe24126636–22+1442
4. Atlético Madrid241010425–17+840
5. Sevilla24117631–25+640
6. Villarreal24115842–32+1038
7. Valencia24108635–34+138
8. Real Sociedad23114839–31+837
9. Granada241031129–31–233
10. Athletic Bilbao24710723–20+331
11. Osasuna24710731–32–131
12. Betis2478932–37–529
13. Levante24921330–36–629
14. Alavés24761125–34–927
15. Valladolid24511820–27–726
16. Eibar23661122–32–1024
17. Celta Vigo24491121–34–1321
18. Mallorca24631523–39–1621
19. Leganés24471318–36–1819
20. Espanyol24471321–42–2119
Legfrissebb hírek

De Jong megsérült a Barca edzésén, több mint egy hónapot hagy ki

Spanyol labdarúgás
15 órája

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Eddig tartott a madridiak tökéletes La Liga-menetelése Álvaro Arbeloa irányításával

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 23:00
Ezek is érdekelhetik