La Liga: Chicharito duplázott, a Real fordított Vigóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.26. 22:49
null
Az első góljánál Chicharito a kapus lábai között talált be (Fotó: AFP)
A Real Madrid már a 9. percben hátrányba került, ám 4–2-re győzni tudott a Celta Vigo otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában.

Decemberben a Real Madrid hazai pályán könnyed, 3–0-s győzelmet aratott a Celta Vigo ellen, idegenben viszont jobban megdolgozott a három pontért.

A Celta már a 9. percben megszerezte a vezetést, mégpedig Nolito találatával. A korábbi Barcelona-támadó lett ezzel az első spanyol játékos, aki a La Liga mostani idényében gólból és gólpasszból is legalább tízet jegyez (10-et, illetve 11-et). 1–0

Sokáig nem örülhettek a hazaiak, hiszen a 24. percben már a Real vezetett. Előbb Toni Kroos érkezett jól egy kipattanó labdára, majd Chicharito mattolta Sergio Álvarezt éles szögből. 1–2

Az első félidei gólparádénak ezzel még korántsem volt vége. Még az első félórában egyenlített a 19 éves Santi Mina, aki nagy helyzetben a kapufára lőtt, ám pont elé pattant vissza a labda, és másodszor már nem hibázott. 2–2

Fortuna a 40. percben sem fogta a fővárosiak kezét, Cristiano Ronaldo a kapufát találta el, a 43. percben viszont már nem panaszkodhattak a balszerencsére a vendégek, James Rodríguez lövése után ugyanis egy Celta-játékos lábáról vágódott a labda a kapuba. 2–3

A második játékrészt nagy lendülettel és veszélyesen kezdte a vigói csapat, a rohamait azonban átvészelte a Real, hogy aztán növelje az előnyét. A 69. percben Sergio Ramos emelt pontosan az üres területre beinduló Chicharitóhoz, aki az átvétel után ellőtte a kapus mellett a labdát. A mexikói csatárnak ez volt a második duplája a Real Madrid színeiben, az elsőt szintén Galiciában, a Deportivo La Coruna otthonában jegyezte. 2–4

A negyedik vendéggól megtörte az addig lelkesen és kifejezetten jól játszó Celtát. Hiába volt még hátra több mint húsz perc, ezután már nem volt benne a játékában a pontszerzés. A Real Madrid tehát győzött, így öt fordulóval a vége előtt is csak két pont a hátránya a listavezető Barcelonával szemben.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
33. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Celta Vigo–Real Madrid 2–4 (Nolito 9., Mina 28., ill. Kroos 16., Chicharito 24., 69., J. Rodríguez 43.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Sevilla–Rayo Vallecano 2–0 (Iborra 16., Carrico 43.)
Málaga–Deportivo La Coruna 1–1
(Amrabat 47., ill. O. Riera 60.)
Almería–Eibar 2–0
(Bifouma 8., Verza 68. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 33 26 3 4 91–19 +72 81
2. Real Madrid 33 26 1 6 99–30 +69 79
3. Atlético Madrid 33 22 6 5 64–26 +38 72
4. Sevilla 33 20 6 7 60–37 +23 66
5. Valencia 32 19 8 5 56–25 +31 65
6. Villarreal 33 14 11 8 44–30 +14 53
7. Málaga 33 13 8 12 36–39 –3 47
8. Athletic Bilbao 33 13 7 13 33–37 –4 46
9. Celta Vigo 33 11 9 13 39–38 +1 42
10. Espanyol 33 11 9 13 39–42 –3 42
11. Rayo Vallecano 33 13 2 18 38–61 –23 41
12. Real Sociedad 33 9 12 12 36–43 –7 39
13. Getafe 33 10 6 17 28–46 –18 36
14. Elche 33 9 7 17 27–57 –30 34
15. Levante 33 8 8 17 31–60 –29 32
16. Eibar 33 8 7 18 28–46 –18 31
17. Almería 33 8 7 18 29–52 –23 31
18. Deportivo La Coruna 33 6 11 16 29–52 –23 29
19. Granada 32 4 13 15 21–57 –36 25
20. Córdoba 33 3 11 19 21–52 –31 20
Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
16 órája

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
23 órája

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:58

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Csak egyenlíteni tudott, nyerni nem a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 23:08

Zsarolták, megfenyegették, megalázták – Kitálalt a Real Madrid korábbi táplálkozási szakértője

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 13:53
Ezek is érdekelhetik