Kroos-bomba, Modric-piros – Real Madrid-hármas kezdésnek

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.17. 16:50
null
Karim Benzema góljával került előnybe a Real Madrid (Fotó: AFP)
A Real Madrid 3–1-es győzelemmel kezdte az új spanyol bajnoki idényt: Karim Benzemáék a Celta Vigót győzték le a Balaídosban.

 

A mögöttünk hagyott idényt a harmadik helyen záró Real Madrid a Celta Vigo otthonában kezdte meg a 2019–2020-as pontvadászatot. A sikertelen idény után a királyiak kerete jelentősen átalakult, ám az új játékosok közül senki sem kapott helyet a kezdőcsapatban – legjobban a sérült Eden Hazard-t hiányolhatták a drukkerek.

Ott volt viszont a csapatban az a Gareth Bale, akivel kapcsolatban mindenki arra számított, hogy távozik a nyáron. Nos, – egyelőre – nem távozott, a vigói délutánon viszont remekül futballozott. A 12. percben egy vitatott Casemiro-ütközés és Marcelo passza után éppen a walesi indult meg a bal szélen, két csellel megtáncoltatta emberét, majd a középen érkező Karim Benzemához passzolt, a francia pedig közelről nem hibázott – 0–1.

Benzema a 2013–2014-es és az azt követő idény után harmadszor szerezte a Real Madrid idénybeli első bajnoki gólját.

A vendégek gólja ellenére sem hátrált meg Fran Escribá csapata: a hazaiak helyenként kifejezetten kulturált futballal rukkoltak elő, ám Thibaut Courtois kapuját kevésszer veszélyeztették. A 33. percben viszont éppen akadt egy ilyen lehetőség: csak Raphael Varane létfontosságú mentésének köszönhetően maradt le a labdáról a középen érkező Gabriel Fernández.

A játékrész végén Álvaro Odriozola a szívbajt hozta a madridi szurkolókra: két nagy hibája után Brais Méndez kiegyenlített, ám mint kiderült, a gólpasszt adó Iago Aspas lesen állt, így Javier Estrada játékvezető a videobírós kollégákkal egyeztetve érvénytelenítette a találatot – maradt a madridi előny a félidőre.

Ki tudja, hogyan alakult volna a meccs, ha ez a gól szabályos – egyben érvényes…

A pihenő után még magasabb fordulatszámra kapcsoltak a csapatok, több helyzetet is feljegyezhettünk, ám az igazi meglepetés az 56. percben jött el: Luka Modric taposott rá keményen az őt faképnél hagyó Denis Suárez lábára, a játékvezető videobírós visszanézés után úgy döntött, ez nem fér bele: kiállította a horvát középpályást.

Ez volt Modric karrierjének első egyből felmutatott piros lapja, összesen másodszor állították ki.

A Celta természetesen magasabb fordulatszámra kapcsolt, ám alig öt perc elteltével gyakorlatilag véget ért a mérkőzés: a 61. percben Toni Kroos balról, kb. 25 méterről lőtt, nem is akárhogyan – elképesztően nagy gólt ragasztott a jobb (rövid oldali) felső sarokba – 0–2.

Hiába tett sokat az egyenlítésért a Celta, innentől az emberelőny ellenére sem maradt sok reménye. A Real Madrid okosan futballozott a hátralévő időben, majd a 80. percben Benzema passza után Lucas Vázquez feltette az i-re a pontot egy végletekig kijátszott támadás végén – 0–3.

Egy gyors kontra végén Iker Losada jobblábas lövésével még kozmetikázott az eredményen a Celta (1–3) a végjátékban, ám a lényegen ez már nem változtatott. A vigói csapat minden tőle telhetőt megtett, ám a királyi gárda ezen a mérkőzésen könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit, Modric kiállítását pedig Kroos kis túlzással egymaga elintézte azzal a 61. percben eleresztett bődületes rakétával... Aduriz Barcelona elleni csodagóljával együtt máris két erős jelöltünk van az év góljára.

Zinédine Zidane végül egy újoncot küldött be csereként Luka Jovics személyében – csapata mai játékát látva bizakodva várhatja a folytatást a francia mester.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
Celta Vigo–Real Madrid 1–3 (Lozada 91., ill. Benzema 12., Kroos 61., L. Vázquez 80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

SZOMBATON KÉSŐBB JÁTSSZÁK

19.00:Valencia–Real Sociedad (Tv:Spíler2)
21.00:Leganés–Osasuna
21.00:VIllarreal–Granada (Tv:Spíler2)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
17.00:
Deportivo Alavés–Levante (Tv:Spíler2)
19.00: Espanyol–Sevilla (Tv:Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Getafe (Tv:Spíler2)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
20.00: Mallorca–Eibar
22.00: Real Betis–Real Valladolid

KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Barcelona 1–0 (Aduriz 89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik