Hármat rúgott az Atléticónak, immár második a Real Madrid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.09. 16:05
null
Jogosan örülnek Sergio Ramosék, fontos rangadót nyert a Real Madrid (Fotó: AFP)
A királyi gárda nyerte a 23. forduló rangadóját a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga): a Real Madrid idegenben 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot, ezzel a tabella második helyére ugrott.


A mérkőzés előtt az Atlético a második, a Real a harmadik helyen állt a táblázaton, és mivel két madridi nagycsapatról van szó, nem kell ecsetelni, eleve milyen jelentősége is volt a találkozónak.

Ennek megfelelően a hazai együttes lendületesen kezdett, ám mégis a királyiak örülhettek a vezető gólnak a 16. percben: egy szöglet után Sergio Ramosszal négy (!) Atlético-védő ment fel fejelni, míg a lepattanó labdát Casemiro hét méterről, akrobatikus mozdulattal lőtte a kapuba – 0–1.

Azonban még tíz perc sem telt el Diego Simeone gárdájának egyenlítő góljáig: Ángel Correa egy szabálytalannak tűnő ütközéssel szerezte meg a labdát Vinícius Júniortól, majd egyből indította Antoine Griezmannt, aki kilépett a védők közül, és Thibaut Courtois lábai között a hálóba gurított. A játékvezetők elsőre lest ítéltek, ám videós visszanézés után megadták a gólt – 1–1.

Elképesztő lendülettel folyt tovább a játék, s a félidő hajrájában a harmadik gól is megszületett: Vinícius Júnior rohanta le a hazai védelmet, és José Maria Giménez szabálytalankodott hátulról vele szemben – hogy a tizenhatoson belül, vagy kívül, az jó kérdés, mindenesetre a bíró megadta a tizenegyest, amit Sergio Ramos magabiztosan a jobb alsóba rúgott – 1–2.

A BÜNTETŐT ÉRŐ SZITUÁCIÓ

null

null


 

A második félidőben sem unatkoztunk, mindkét fél küzdött a győzelemért. Álvaro Morata az 54. percben rúgott ugyan egy parádés gólt, de videós visszanézés után érvénytelenítették.

Nem sokkal később viszont jött Gareth Bale (az egyébként jól játszó Vinícius Júnior helyére), és a 75. percben eldöntötte a három pont sorsát: Luka Modrictól kapott egy remek kiugratást teljesen zavartalanul a bal oldalon, majd hét méterről bal lábbal a bal alsóba lőtt – 1–3.

Ráadásul az Atlético emberhátrányban fejezte be a találkozót: Thomas Partey a nyolcvanadik percben Toni Kroos lábára pakolt oda egyet, ez pedig második sárgát, egyben piros lapot ért.

A Real Madrid sikerével átugrotta a tabellán a legyőzött városi riválist. Érdekes megfigyelni, hogy az Atlético 2017-ben, az avatás évében 11 mérkőzésen hat (0.54-es meccsenkénti átlag), 2018-ban 31 mérkőzésen 12 (0.38), viszont 2019-ben négy mérkőzésen már hat gólt (1.5) kapott a Wanda Metropolitanóban.

SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ

Atlético Madrid–Real Madrid 1–3 (Griezmann 25., ill. Casemiro 16., S. Ramos 42. – 11-esből, Bale 75.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

Getafe–Celta Vigo 3–1 (Jaime Mata 39., 81. – az elsőt 11-esből, J. Molina 62., ill. N. Araujo 2.)
Espanyol–Rayo Vallecano 2–1 (Borja Iglesias 72. – 11-esből, Darder 90., ill. A. Ba 33.)
Girona–Huesca 0–2 (Ávila 35., 40.)

Vasárnap
12.00: Leganés–Real Betis
16.15: Valencia–Real Sociedad (Tv:Spíler2)
18.30: Sevilla–Eibar (Tv:Spíler2)
20.45: Athletic Bilbao–FC Barcelona (Tv:Spíler2)

Hétfő
21.00: Deportivo Alavés–Levante (Tv:Spíler2)

Pénteken játszották
Real Valladolid–Villarreal 0–0

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 22 15 5 2 59–23 +36 50
2. Real Madrid 23 14 3 6 40–27 +13 45
3. Atlético Madrid 23 12 8 3 33–17 +16 44
4. Sevilla 22 10 6 6 36–23 +13 36
5. Getafe 23 9 8 6 28–19 +9 35
6. Betis 22 9 5 8 26–26 0 32
7. Alavés 22 9 5 8 22–27 –5 32
8. Valencia 22 6 12 4 24–20 +4 30
9. Real Sociedad 22 8 6 8 27–25 +2 30
10. Eibar 22 7 8 7 29–30 –1 29
11. Espanyol 23 8 4 11 27–37 –10 28
12. Levante 22 7 6 9 32–40 –8 27
13. Leganés 22 6 8 8 22–26 –4 26
14. Athletic Bilbao 22 5 11 6 23–28 –5 26
15. Valladolid 23 6 8 9 19–28 –9 26
16. Celta Vigo 23 6 6 11 35–39 –4 24
17. Girona 23 5 9 9 23–33 –10 24
18. Rayo Vallecano 23 6 5 12 27–40 –13 23
19. Villarreal 23 3 11 9 23–31 –8 20
20. Huesca 23 4 6 13 23–39 –16 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik