Ronaldo egyszer, kétszer, háromszor! Real-győzelem a madridi derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 20:39
null
CR mesterhármasával eldöntötte a rangadót (Fotó: AFP)
A La Liga 12. fordulójában a Real Madrid háromgólos győzelmet aratott a városi rivális Atlético Madrid otthonában. A vendégek mindhárom gólját a portugál Cristiano Ronaldo szerezte, egy-egy gólt szabadrúgásból, tizenegyesből, illetve akcióból. A hazai gárda a második játékrész elején több helyzetet is kihagyott, ami megbosszulta magát. Miután a Barcelona a Camp Nouban nem bírt a Málagával, az éllovas Real előnye négy pontra nőtt.

 

Az egész La Liga-szezon egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása volt a szombat esti Atlético Madrid–Real Madrid találkozó. A két csapat egymás ellen vívott mérkőzését már csak a presztízs miatt sem lehetett „sima" bajnokiként aposztrofálni, ráadásul közvetlen riválisokról beszélhetünk – a hazaiak a negyedik, a blancók az első helyről várták a találkozót. Az sem elhanyagolható tény, hogy a legutóbbi három BL-döntőn kétszer is ez a két gárda feszült egymásnak, illetve a „matracosok" a Valencia 2003–2004-es sikerét követően először taszították le mind a Realt, mind a Barcelonát a spanyol bajnokság trónjáról a 2013–2014-es idényben.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a La Liga 2016–2017-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Igazi futballünnep készült tehát, ennek megfelelően aktivizálták magukat a csapatok. Az első játékrész feléig több nagy helyzetet is feljegyezhettünk, az első gól pedig pont a félidő derekán érkezett. Ekkor szabadrúgáshoz jutott a Real Madrid, a labda mögé természetesen Cristiano Ronaldo állt, a szétnyíló sorfalon megpattanó labda pedig Jan Oblakot becsapva a hálóban kötött ki: 0–1!

A félidő második részében nem történt sok említésre méltó esemény, de a szünetben Diego Simeone valószínűleg vért itatott játékosaival, ugyanis a hazaiak elképesztő fordulatszámon pörögve futottak ki a gyepre a második negyvenöt percre. Ám az egyenlítő gól elmaradt, Ronaldo pedig érkezett: a portugál Stefan Saviccsal a nyakán meglógott, a védő nem tudott menteni, a vendégek kiválósága pedig átesett a lábán... Mindez a tizenhatoson belül történt, így büntetőrúgás következhetett, amelyet a sértett magabiztosan értékesített (0–2).

És a kegyelemdöfést is megadta az Európa-bajnok klasszis: a kimagaslóan játszó Isco indította Gareth Bale-t a bal oldalon, a walesi – aki vállal vette át a labdát – a középen érkező Ronaldo elé tálalt, aki bepofozta a labdát a hálóba: 0–3, mesterhármas!

A hátralévő játékidőben nem változott az eredmény. A futballünnep megvolt, de az a gyanúnk, csak Madrid egyik felében örülnek, ott viszont nagyon. A Real Madrid négy pontra növelte előnyét a táblázaton, az Atlético hátránya pedig tovább nőtt.

A mérkőzés élő tudósítását ide kattintva olvashatja!

SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ

Atlético Madrid–Real Madrid 0–3 (C. Ronaldo 23., 71., 77. – a másodikat 11-esből)
Barcelona–Málaga 0–0

Eibar–Celta Vigo 1–0 (F. Rico 9.)
Deportivo La Coruna–Sevilla 2–3 (Babel 1., Andone 42., ill. N'Zonzi 44., Vitolo 87., Mercado 92.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 12 9 3 34–10 +24 30
2. Barcelona 12 8 2 2 32–13 +19 26
3. Sevilla 12 7 3 2 22–17 +5 24
4. Villarreal 11 6 4 1 19–7 +12 22
5. Atlético Madrid 12 6 3 3 25–11 +14 21
6. Real Sociedad 11 6 1 4 18–12 +6 19
7. Eibar 12 5 3 4 17–15 +2 18
8. Athletic Bilbao 11 5 2 4 15–13 +2 17
9. Celta Vigo 12 5 2 5 18–22 –4 17
10. Las Palmas 12 4 4 4 21–20 +1 16
11. Málaga 12 4 4 4 17–16 +1 16
12. Betis 12 4 2 6 13–22 –9 14
13. Alavés 11 3 4 4 11–15 –4 13
14. Espanyol 11 2 6 3 13–17 –4 12
15. Valencia 11 3 1 7 15–21 –6 10
16. Deportivo La Coruna 12 2 4 6 10–19 –9 10
17. Leganés 11 3 1 7 9–22 –13 10
18. Sporting Gijón 11 2 3 6 10–22 –12 9
19. Osasuna 11 1 4 6 12–21 –9 7
20. Granada 11 4 7 9–25 –16 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik