Unalom után fordulat – ikszelt egymással a Barca és az Atlético

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.24. 20:39
null
Diego Costa gólja végül nem ért győzelmet (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. körének rangadóján úgy tűnt, a Barcelona és az Atlético Madrid a forduló legunalmasabb mérkőzését játssza egymással, majd a hajrában belehúztak, és kicsikartak magukból egy-egy gólt.

 

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
Atlético Madrid–Barcelona 1–1 (Diego Costa 77., ill. O. Dembélé 90.)

A mérkőzés élő tudósítását ide kattintva olvashatja!

ÖSSZEFOGLALÓ

A spanyol futball szerelmesei okkal várhatták a La Liga 13. fordulója, és talán az egész ősz legnagyobb rangadóját, hiszen a bajnoki címvédő az előző szezon ezüstérmeséhez látogatott, mindezt úgy, hogy a két csapat között most is csupán egy pont volt a különbség.

Az előzményekhez képest aztán nem sok izgalmat, és egyetlen, kaput eltaláló lövést sem hozott az első játékrész, ami példátlan volt eddig a szezonban. Hol az egyik, hol a másik csapat ragadta magához a kezdeményezést, passzolgatott és kereste a rést az ellenfél védelmén, de egyik gárda sem igazán találta. A katalánok többet birtokolták a labdát, ám egy-egy szép összjátékot leszámítva ők sem tudtak sok mindent mutatni, sőt, a gólhoz a hazaiak kerültek közelebb, igaz, ehhez is az kellett, hogy egy pontatlan beadás Gerard Piquéről a saját kapuja felé pattanjon.

Az első félidő krónikájához tartozik még, hogy Sergi Roberto combizomsérülést szenvedett, illetve hogy Sergio Busquets minden sorozatot figyelembe véve 500. alkalommal lépett pályára a Barcelona felnőttcsapatában. A klub történetében ő a hetedik játékos, aki elérte ezt a határt, egyben Andrés Iniesta (647) és Xavi Hernández (767) után a harmadik ilyen középpályás.

Hasonlóan unalmasan telt a második félidő nagy része is, az utolsó negyedórába lépve aztán felpörögtek az események. Kezdett paprikás hangulatúvá válni az összecsapás, amit csak tovább fokozott, hogy bár Arturo Vidal kézzel ért a labdához a saját tizenhatosán belül, Jesús Gil Manzano játékvezető a videobíró segítsége nélkül úgy ítélte meg, az eset nem ér tizenegyest. Néhány perccel később aztán mégis vezetéshez jutottak a madridiak: Antoine Griezmann jobb oldali szögletére a hosszún nagy lendülettel érkezett Diego Costa, Marc-André ter Stegen pedig addig unatkozott, hogy lemaradt a beadásról, a csatár meg szépen a kapujába fejelt. 1–0

Innentől kezdve több játékot láthattunk, és még egy gólt. A rendes játékidő végén az utóbbi időben alaposan meghurcolt Ousmane Dembélé kapott kitűnő labdát, bemutatott egy higgadt cselt és Jan Oblak lábai között a kapuba passzolt, döntetlenre mentve ezzel a rangadót. 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 13 7 4 2 35–19 +16 25
2. Atlético Madrid 13 6 6 1 17–9 +8 24
3. Sevilla 12 7 2 3 25–14 +11 23
4. Alavés 13 7 2 4 17–13 +4 23
5. Espanyol 12 6 3 3 16–10 +6 21
6. Real Madrid 13 6 2 5 20–19 +1 20
7. Levante 13 5 3 5 20–21 –1 18
8. Eibar 13 5 3 5 15–18 –3 18
9. Valencia 13 3 8 2 11–9 +2 17
10. Valladolid 12 4 5 3 9–9 0 17
11. Girona 12 4 5 3 13–14 –1 17
12. Real Sociedad 12 4 4 4 15–14 +1 16
13. Getafe 12 4 4 4 11–10 +1 16
14. Betis 12 4 4 4 12–15 –3 16
15. Celta Vigo 12 3 5 4 22–21 +1 14
16. Leganés 13 3 4 6 10–16 –6 13
17. Villarreal 12 2 5 5 11–13 –2 11
18. Athletic Bilbao 12 1 7 4 13–19 –6 10
19. Rayo Vallecano 13 1 4 8 14–28 –14 7
20. Huesca 13 1 4 8 12–27 –15 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik