La Liga: a Real elleni siker óta először nyert a Mallorca

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 16:54
A Mallorca 3–1-re legyőzte hazai környezetben a Villarrealt a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójának vasárnap déli mérkőzésén.

A találkozó négy góljából három tizenegyesből született, az egyetlen akciógólt a Real Madrid által a Mallorcának kölcsönadott Kubo Takefusza szerezte, aki a tizedik fellépésén először volt eredményes a spanyol bajnokságban.Kubo Takefusza szerezte, aki a tizedik fellépésén először volt eredményes a spanyol bajnokságban.

A „szigetlakók” a Real Madrid október 19-i legyőzése óta (1–0) az első győzelmüket aratták a La Ligában, míg a Villarreal sorozatban a harmadik bajnokiján nem tudott nyerni.

Hazai környezetben eddig csak az FC Barcelona (18) szerzett több pontot az Athletic Bilbaónál (16), amely vert helyzetből felállva 2–1-re legyőzte a Levantét.

A baszk együttesben Inaki Williams sorozatban a 132. (!) spanyol bajnoki mérkőzésén lépett pályára, ezzel beállította Carmelo Cedrún klubrekordját. A 25 éves, egyszeres spanyol válogatott támadó legutóbb 2016 áprilisában hagyott ki meccset a La Ligában.

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
Mallorca–Villarreal 3–1 (Lago Junior 13. – 11-esből, Dani Rodríguez 23. – 11-esből, Kubo 53., ill. Cazorla 49. – 11-esből)
Athletic Bilbao–Levante 2–1 (Muniain 57., Capa 88., ill. Postigo 45+1.)

Később
16.00: Atlético Madrid–Espanyol (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Osasuna (Tv: Spíler2)
21.00: Betis–Sevilla (Tv: Spíler2)

Szombati eredmények
Barcelona–Celta Vigo 4–1
(Messi 23., 45+1., 48. – az elsőt 11-esből, Busquets 85., ill. Lucas Olaza 42.)

Eibar–Real Madrid 0–4 (Benzema 17., 29. – a másodikat 11-esből, S. Ramos 20. – 11-esből, F. Valverde 62.)
Valencia–Granada 2–0 (Wass 74., Ferran Torres 97.)
Deportivo Alavés–Real Valladolid 3–0 (Joselu 26., Pina 32., Lucas Pérez 75. – 11-esből)

Pénteken játszották
Real Sociedad–Leganés 1–1 (Merino 63., ill. en-Nesziri 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 12 8 1 3 33–15 +18 25
2. Real Madrid 12 7 4 1 25–9 +16 25
3. Real Sociedad 13 7 2 4 21–14 +7 23
4. Atlético Madrid 12 5 6 1 12–7 +5 21
5. Sevilla 12 6 3 3 15–13 +2 21
6. Athletic Bilbao 13 5 5 3 13–8 +5 20
7. Granada 13 6 2 5 19–17 +2 20
8. Valencia 13 5 5 3 19–18 +1 20
9. Getafe 12 5 4 3 18–15 +3 19
10. Villarreal 13 5 3 5 26–19 +7 18
11. Osasuna 12 4 6 2 16–13 +3 18
12. Levante 13 5 2 6 16–16 0 17
13. Valladolid 13 4 5 4 14–17 –3 17
14. Alavés 13 4 3 6 14–18 –4 15
15. Eibar 13 4 3 6 14–21 –7 15
16. Mallorca 13 4 2 7 12–19 –7 14
17. Betis 12 3 4 5 14–21 –7 13
18. Celta Vigo 13 2 3 8 7–19 –12 9
19. Espanyol 12 2 2 8 6–20 –14 8
20. Leganés 13 1 3 9 7–22 –15 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik