La Liga: a Barcelona simán nyert a városi derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.18. 22:41
null
Luis Suárez és Lionel Messi vezérletével diadalmaskodott a Barca (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a címvédő FC Barcelona hazai pályán 4–1-re legyőzte az Espanyolt. A gránátvörös-kékeknél Luis Suárez duplázott.

A Barcelona egygólos előnyre tett szert az első félidőben, miután a 18. percben Andrés Iniesta mesterien indított Luis Suárezt, az uruguayi csatár pedig remek labdaátvétel után előnybe juttatta csapatát.

A 67. percben Lionel Messi fantasztikus cselsorozatát követően Suárez lőtt be a kapusról kipattanó labdát, majd alig egy perccel később Messi ismét szép szólót mutatott be, melynek végén Jordi Alba bombázott a hálóba.

Az Espanyol David López gyönyörű találatával ugyan szépített, de a hajrában Suárez pazarul tálalt Messi elé, aki Roberto kapus lábai között a kapuba helyezett.

A Barca 4–1-re győzött, s ezzel hátránya három pontra csökkent az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Real Madriddal szemben. Az Espanyol sorozatban kilenc veretlenül megvívott bajnoki után kapott ki.

LA LIGA, 16. FORDULÓ
Leganés–Eibar 1–1 (Guerrero 23., ill. Bebé 76.)
Deportivo La Coruna–Osasuna 2–0 (Andone 7., Babel 42.)
Barcelona–Espanyol 4–1 (L. Suárez 18., 67., Alba 68., Messi 89., ill. David López 79.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Real Madrid 15 11 4 40–14 +26 37
2. Barcelona 16 10 4 2 41–16 +25 34
3. Sevilla 16 10 3 3 32–21 +11 33
4. Villarreal 16 8 5 3 25–11 +14 29
5. Real Sociedad 16 9 2 5 28–21 +7 29
6. Atlético Madrid 16 8 4 4 29–14 +15 28
7. Eibar 16 6 5 5 22–20 +2 23
8. Athletic Bilbao 15 7 2 6 20–18 +2 23
9. Espanyol 16 5 7 4 20–22 –2 22
10. Las Palmas 16 5 6 5 26–24 +2 21
11. Málaga 16 5 6 5 25–26 –1 21
12. Alavés 16 5 6 5 15–17 –2 21
13. Celta Vigo 15 6 3 6 24–29 –5 21
14. Betis 16 5 3 8 18–29 –11 18
15. Deportivo La Coruna 16 4 4 8 22–27 –5 16
16. Leganés 16 4 4 8 13–27 –14 16
17. Valencia 15 3 3 9 21–29 –8 12
18. Sporting Gijón 16 3 3 10 17–33 –16 12
19. Granada 16 1 6 9 14–33 –19 9
20. Osasuna 16 1 4 11 13–34 –21 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik