
Alaposan felforgatott kezdőcsapattal vágott neki José Mourinho az Athletic Bilbao otthonában rendezett bajnokinak. Többek közt Cristiano Ronaldo, Xabi Alonso, Mesut Özil és Ricardo Carvalho is a kispadra lett nevezve, míg Gonzalo Higuaín először találta magát a kezdőben hosszú sérülése után. Mourinho 4–2–3–1-es taktikai hadrendjében az eddig jobbára középhátvédet játszó Pepe a védekező középpályás szerepében találta magát.
SZAVAZÁS
Ön szerint a Real Madrid befoghatja még a címvédő Barcelonát?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Bátran kezdett a Bilbao, olykor alaposan beszorította a királyi gárdát saját térfelére, ám a tizenharmadik percben Gorka Iraizoz kapus szabálytalanul buktatta a tizenhatoson belül kapura törő Ángel Di Maríát, Carlos Clos Gómez játékvezető pedig habozás nélkül tizenegyest ítélt, valamint egy sárgát is kiosztott a baszknak. A büntetőt Kaká vállalta el, és bár Iraizoz jól érezte az irányt, védeni nem tudta a jobb alsóba tartó lövést. (0–1)
Bő tíz perccel később Kaká zseniális ütemben ugratta ki Higuaínt a leshatárról, az argentin azonban a kapusba lőtte a labdát. Nem sokkal ezután Iraizoz jött ki kapujából igen messzire a tizenhatoson kívülre, hogy fejjel tisztázzon, a kapus fejese Higuaínhoz került, aki kapásból azonnal kapura lőtt, de nem találta el azt. A jelenet kísértetiesen hasonlított Dejan Sztankovics Schalke ellen szerzett góljára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A játékrész folytatásában mindkét kapusnak akadt védeni valója, de gól nem született, így egygólos vendégelőnnyel vonultak pihenőre a csapatok.
Szinte ugyanúgy kezdődött a második negyvenöt perc, mint az első: a hazaiak támadtak többet, ám mégis a Real szerzett gólt. Az 54. percben jártunk, amikor egy formás kontra után Di Maríát lökték el cselei után a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető ismételten a büntetőpontra mutatott. Kaká ezúttal is elvállalta a tizenegyest, és jobbal az elvetődő Iraizoz helyére, középre bombázott. (0–2)
Kétgólos vezetésnél Mourinho beküldte Cristiano Ronaldót és Xabi Alonsót, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen utóbbi a 70. percben gyönyörű keresztlabdával ugratta ki a portugált, aki egy könnyed visszahúzós csel után jobbal a hosszú alsóba lőtt szűk tíz perccel pályára lépése után. (0–3)
A hajrában több szépítési lehetősége volt a hazai csapatnak, de C. Ronaldo és Kaká is betalálhatott volna. Gól azonban nem született, így José Mourinho együttese 3–0-s győzelmet aratott a Bilbao otthonában.
| 31. FORDULÓ |
| Athletic Bilbao–Real Madrid 0–3 (Kaká 14., 54. – mindkétszer tizenegyesből, C. Ronaldo 70.) |
| 1. Barcelona | 30 | 26 | 3 | 1 | 82–15 | +67 | 81 |
| 2. Real Madrid | 31 | 24 | 4 | 3 | 72–22 | +50 | 76 |
| 3. Valencia | 30 | 17 | 6 | 7 | 46–35 | +11 | 57 |
| 4. Villarreal | 30 | 16 | 6 | 8 | 48–31 | +17 | 54 |
| 5. Athletic Bilbao | 31 | 14 | 3 | 14 | 47–45 | +2 | 45 |
| 6. Sevilla | 30 | 13 | 6 | 11 | 46–44 | +2 | 45 |
| 7. Espanyol | 30 | 14 | 1 | 15 | 38–43 | –5 | 43 |
| 8. Atlético Madrid | 30 | 12 | 6 | 12 | 45–41 | +4 | 42 |
| 9. Mallorca | 30 | 11 | 5 | 14 | 31–40 | –9 | 38 |
| 10. Levante | 30 | 11 | 5 | 14 | 33–40 | –7 | 38 |
| 11. Santander | 30 | 9 | 9 | 12 | 30–44 | –14 | 36 |
| 12. Osasuna | 30 | 9 | 8 | 13 | 36–36 | 0 | 35 |
| 13. Real Sociedad | 30 | 11 | 2 | 17 | 40–51 | –11 | 35 |
| 14. Sporting Gijón | 30 | 8 | 11 | 11 | 28–35 | –7 | 35 |
| 15. Getafe | 30 | 9 | 7 | 14 | 41–49 | –8 | 34 |
| 16. Deportivo | 30 | 8 | 10 | 12 | 25–40 | –15 | 34 |
| 17. Zaragoza | 30 | 7 | 9 | 14 | 29–43 | –14 | 30 |
| 18. Hércules | 30 | 8 | 5 | 17 | 28–48 | –20 | 29 |
| 19. Málaga | 30 | 8 | 5 | 17 | 39–62 | –23 | 29 |
| 20. Almería | 30 | 5 | 11 | 14 | 31–51 | –20 | 26 |







