Ibiza: Borriello után újabb korábbi olasz válogatott érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.29. 22:25
Spanyol és olasz lapértesülések szerint a spanyol labdarúgó-harmadosztályban szereplő UD Ibiza Marco Borriello szerződtetése után Antonio Cassanót is szívesen látná a soraiban.

Az (egyebek mellett az) AC Milan, az AS Roma, az Inter és a Real Madrid korábbi játékosa két éve nem lépett pályára tétmérkőzésen. Legutóbbi klubjától, a Hellas Veronától is érdekes körülmények között vált el. Miután leszerződött az együtteshez, bejelentette a visszavonulását, majd a klub sportigazgatója meggyőzte a maradásáról. Később két felkészülési meccs után mégis elhagyta a gárdát a támadó.

Cassano egy év kihagyás után idén augusztus eleji nyilatkozatában kijelentette, hogy jobb formában van, mint valaha, és készen áll arra, hogy visszatérjen.

„Valahol a közelben szeretnék játszani, nem messzebb egy-két óránál az otthonomtól. Fizikailag és mentálisan is készen állok. A szikra nem volt meg az előző évben, de ha ebben a szezonban van olyan csapat, amely érdeklődik irántam, szívesem meghallgatom."

Itáliai értesülések szerint a 36 éves, 39-szeres olasz válogatott futballista nyitott a tárgyalásra, így könnyen lehet, hogy összejön a Borriello, Cassano csatárpáros a spanyol harmadosztályban. Az olaszok szerint a korábbi Milan-elöljáró Adriano Gallianit pedig tiszteletbeli elnöknek szeretnék meggyőzni Ibizán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik