„Ha én vallok, oda a spanyol Eb- és vb-cím”

Vágólapra másolva!
2010.12.13. 16:14
null
Xavi (balra) és Del Bosque állítja, a labdarúgásban nincs dopping (Fotó: Action Images – archív)
A kerékpár és az atlétika után a spanyol labdarúgás is doppinggyanúba keveredett. Legalábbis a legfrissebb hírek szerint a csütörtökön őrizetbe vett orvos, Eufemiano Fuentes – akit azzal gyanúsítanak, hogy doppingszerekkel látott el spanyol sportolókat – azt mondta, ha mindent bevall, akkor elveszik a spanyol futballválogatott Európa-bajnoki és világbajnoki címét.

Nagy botrány robbant ki Spanyolországban a múlt hét csütörtökön, amikor a spanyol hatóságok számos atlétát – köztük a világbajnok akadályfutó Marta Domínguezt, aki a Spanyol Atlétikai-szövetség (RFEA) alelnöke – őrizetbe vettek.

Domínguezt, akit azzal gyanúsítanak, hogy doppingszerekkel látott el sportolókat, a kihallgatás után azóta már szabadlábra helyezték, ahogy Eufemiano Fuentest is, az orvost, aki már 2006-ban is központi szerepet játszott a spanyol kerékpáros doppingbotrányban.

Fuentes a legfrissebb hírek szerint azonban nemcsak a kerékpáros és az atlétikai doppingbotrányban lehet érintett, hanem a spanyol labdarúgó-válogatott tagjainak is doppingszert adhatott. Legalábbis ezt mondta az orvosra váró újságíróknak egy őrizetes, aki elbeszélgetett a kihallgatásra váró Fuentesszel.

„Azt mondta nekünk, hogy »ha én vallanék, akkor nem lenne Európa-bajnoki és világbajnoki címünk«. Azt mondtam neki, hogy sportrajongó vagyok, ezért nem szeretnék többet tudni az ügyről" – mondta a David nevű őrizetes.

Természetesen ez nem minősül vallomásnak, és a spanyol válogatott részéről Xavi és Vicente del Bosque szövetségi kapitány azonnal cáfolta is a híreket.

„Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen dolgok történhetnek a spanyol sportban. Egyelőre nem lehet senkit sem hibáztatni, de nagy kár, hogy így alakultak a dolgok. A futballban azt mondhatjuk, hogy nem létezik a dopping, és biztosan állíthatjuk, hogy dopping nélkül nyertük meg a vébét" – mondta Xavi, akivel a kapitány is egyetértett.

„Negyvenhárom éve dolgozom a labdarúgásban, és ezalatt nem tudtam olyanról, és nem is láttam olyat, ami gyanakvásra adhatott volna okot" – jelentette ki Vicente del Bosque.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik