Elhunyt a Villarreal tegnap kinevezett edzője

2012.06.07. 10:01
null
Preciado szívroham következtében vesztette életét (Fotó: Action Images)
Címkék
54 éves korában elhunyt a Villarreal labdarúgócsapatának frissen kinevezett vezetőedzője, Manuel Preciado. Az idény közben a Gijóntól menesztett szakember mára virradóra kapott szívrohamot.

Tragikus hírt közölt a Sporting Gijón honlapja: a januárban menesztett Manuel Preciado mára virradóra szívroham következtében életét vesztette Valencia közelében, ahol néhány napos nyaralását töltötte. Mire kiérkeztek a mentők, már nem tudtak rajta segíteni.

Spanyol beszámolók szerint egy vírussal küzdött már napok óta, ami megviselhette a szervezetét. Az 54 éves szakembert tegnap nevezték ki az élvonaltól búcsúzott Villarreal kispadjára.

A „sárga tengeralattjárónál” nem véletlenül választották Preciadót, ugyanis edzői pályafutása során eddig ötször jutott fel aktuális csapatával, ebből kétszer – a Sportinggal és a Levantéval – a Primera Divisiónba. Pénteken került volna sor a hivatalos bemutatására.

Preciado nevéhez fűződik José Mourinho kilenc évig tartó hazai veretlenségi sorozatának a megtörése: még a Gijón edzőjeként 2011 áprilisában tudott nyerni a Real Madrid ellen a Bernabéuban. A két szakember kapcsolata 2010 őszén „mélyült el”, amikor a Sporting és a Real Madrid összecsapásán összetűzésbe keveredtek, gyakran kritizálták egymást a sajtón keresztül utána is. Mourinho ugyanakkor az első között fejezte ki sajnálatát, amikor januárban menesztették a Gijóntól.

Halálhíre megrázta Spanyolországot, többek között Vicente del Bosque szövetségi kapitány, illetve Cesc Fabregas, a nemzeti csapat és az FC Barcelona kiválósága is részvétét fejezte ki.

„Egy igazi harcos távozott közülünk, aki hiányozni fog a világból” – mondta Del Bosque Preciadóról, akinek korábban felesége rákos betegségben, egyik fia pedig autóbalesetben hunyt el.

A MARCA MEGEMLÉKEZÉSE PRECIADÓRÓL
Legfrissebb hírek

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
12 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
16 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
23 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
26 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
50 perce

Női Eurokupa: a félidőben már csak négy góllal vezetnek ellenünk a norvégok

Kézilabda
50 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája

Russell magabiztosan vezet Piastri és a Red Bullok előtt – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája