El Clásico: egy alapember visszatér – itt a Barcelona kerete!

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 13:34
null
Jordi Alba felépült, játszhat a Real Madrid ellen (Fotó: AFP)
Kihirdette keretét Ronald Koeman, az FC Barcelona holland vezetőedzője a Real Madrid elleni szombati rangadóra. Jó hír a katalán szurkolóknak, hogy Jordi Alba felépült, így bevethető az el Clásicón.

 

A barcelonai együttes keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik az első számú kapus, a nemrég szerződést hosszabbító Marc-André ter Stegen, valamint Samuel Umtiti és Matheus Fernandes.

Visszatér viszont a 31 esztendős balhátvéd, Jordi Alba, aki október elején, a Sevilla elleni találkozón sérült meg. A helyi sajtó korábban azt írta, az Európa-bajnok játékosnak a Getafe és a Ferencváros elleni meccsek mellett az el Clásicót is ki kell hagynia, ám a jelek szerint Albára mégis számíthat a Barca.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ, szombat

16.00: Barcelona–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik