El Clásico: Bale meg sem várta a meccs végét, hazament?

Vágólapra másolva!
2019.03.04. 08:42
null
Bale meg sem várta ez el Clásico végét (Fotó: AFP)
A Marca beszámolója szerint Gareth Bale nem várta meg a szombat esti Real Madrid–FC Barcelona (0–1) mérkőzés végét, lecserelése után nemes egyszerűséggel hazament.

 

Mint ismert, Santiago Solari, a királyi gárda vezetőedzője némi meglepetésre kezdőként szerepeltette a walesi támadót a rangadón. Gareth Bale gyenge produkciót nyújtott, így a szakember a 61. percben lecserélte – a labdarúgót kifütyülték a Real Madrid-szurkolók, miközben lesétált a játéktérről.

A spanyol portál beszámolója szerint több csapattárs is nemtetszését fejezte ki, amikor megtudta, hogy Bale ott lesz az együttes kezdőjében, most pedig a kedélyeket az is borzolja, hogy a futballista a lecserélése után néhány percig a kispadon ücsörgött Marcelo mellett, majd fogta magát, s besétált az öltözőbe – a Marca ennek kapcsán arról ír, hogy Bale nem várta meg az el Clásico végét, inkább hazament.

Pénteken, a meccs előtti napon az As cikkezett arról, hogy Florentino Pérez elnöknek elfogyott a türelme, s az idény végén mindenképp eladná Bale-t – amennyiben a walesi valóban idő előtt távozott a szombati összecsapásról, az valószínűleg nem javított a helyzetén, hanem csak olajat öntött a tűzre.

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Real Madrid–FC Barcelona 0–1
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 78 921 néző. Vezette: Alberto Undiano

REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Varane, Ramos, Reguilón – Modric, Casemiro (Isco, 76.), Kroos (F. Valverde, 55.) – Bale (M. Asensio, 61.), Benzema, Vinícius Jr. Vezetőedző: Santiago Solari
BARCELONA: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Alba – Rakitic, Busquets (Semedo, 92.), Arthur (Arturo Vidal, 71.) – Messi, L. Suárez, Dembélé (Coutinho, 78.). Vezetőedző: Ernesto Valverde
Gólszerző: Rakitic (26.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 26 18 6 2 66–25 +41 60
2. Atlético Madrid 26 15 8 3 38–17 +21 53
3. Real Madrid 26 15 3 8 43–31 +12 48
4. Getafe 26 11 9 6 34–23 +11 42
5. Alavés 26 11 7 8 27–29 –2 40
6. Sevilla 26 10 7 9 41–34 +7 37
7. Valencia 26 7 15 4 27–21 +6 36
8. Betis 26 10 6 10 30–32 –2 36
9. Real Sociedad 26 9 8 9 30–27 +3 35
10. Eibar 26 8 10 8 34–35 –1 34
11. Athletic Bilbao 26 7 12 7 25–30 –5 33
12. Espanyol 26 9 6 11 31–39 –8 33
13. Girona 26 7 10 9 27–34 –7 31
14. Leganés 25 7 9 9 26–31 –5 30
15. Levante 25 8 6 11 37–45 –8 30
16. Valladolid 26 6 8 12 20–34 –14 26
17. Celta Vigo 26 6 7 13 36–44 –8 25
18. Villarreal 26 4 11 11 27–35 –8 23
19. Rayo Vallecano 26 6 5 15 28–45 –17 23
20. Huesca 26 5 7 14 26–42 –16 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik