BL: Támadó felfogású vagyok, most demonstráltam – Benítez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 10:50
Rafael Benítez, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzője a Malmö elleni 8–0-s Bajnokok Ligája-siker után kicsit odaszúrt a stílusát kritizálóknak, és tiszta vizet öntött a pohárba a Marcelo-ügy kapcsán is.

Az 55 esztendős szakember munkásságát az utóbbi hetekben rengetegen kérdőjelezték meg, mondván, Benítez játékfelfogása, túlságosan defenzív taktikája nem illik a Real Madrid stílusához. A Barcelona elleni 4–0-ra elveszített el Clásico után sokan a távozását követelték. A Barcelona elleni 4–0-ra elveszített el Clásico után sokan a távozását követelték.

A spanyol tréner úgy érzi, a keddi sikerrel csattanós választ adott a kételkedőknek.

„Mindig is mondtam, hogy nem vagyok védekező felfogású, ezt most demonstráltuk – mondta Benítez az AS-nek. – Büszke vagyok a győzelemre, elégedett vagyok a csapattal. Remélem, a szurkolók is élvezték a műsort.”

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, mert a Malmőnek pontot kellett volna szereznie ahhoz, hogy a csoportban harmadik legyen. Megtaláltuk a megfelelő ritmust, jól ment a játék. Mindent elmond, hogy az első és a második félidő elején is gyorsan gólt szereztünk. Rúgtunk nyolcat, de lehetett volna több is.”

Karim Benzema nehéz heteken van túl, de úgy tűnik, hogy a nemrég kirobbant szexbotrány, aminek részese volt, nem vetette vissza a teljesítményét – a francia támadó háromszor is betalált a svédek kapujába.

„Benzema jól kezdte az idényt, aztán volt egy kisebb sérülése, illetve akadtak más problémái is. Ennek ellenére rendre gólt szerez, nagyon fontos láncszem lesz a szezon további részében is” – vélekedett Benítez.

Marcelo, a gárda védője még a Barcelona elleni el Clásicón szenvedett kisebb sérülést, ezek után kimaradt az Eibar és a Getafe elleni keretből – utóbbiból annak ellenére, hogy állítólag már társaival edzett és egészséges volt. A játékos ezek után Twitteren üzent Beníteznek: megírta, hogy ő bizony teljesen rendben van.

„Ez a meccs lehetővé tette számomra, hogy Marcelót és Cserisevet is a pályára küldjem, szinte minden tökéletes volt. A brazil kapcsán annyit mondhatok, hogy profik vagyunk mindnyájan és tudjuk, mit csinálunk. Marcelo korábban mondott valamit, a klub orvosa és én már tisztáztuk ezt a félreértést.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik