Barcelona: Valverde levélben búcsúzott, majd végleg távozott

Vágólapra másolva!
2020.01.14. 13:32
null
Ernesto Valverde elbúcsúzott Lionel Messiéktől (Fotó: AFP)
Ernesto Valverde elbúcsúzott az FC Barcelonától. A hétfőn késő este menesztett vezetőedző búcsúlevelet írt a szurkolóknak, elköszönt a játékosoktól és a stábtagoktól, majd végleg elhajtott az edzőközpontból.

 

Valverde levelét hivatalos honlapján tette közzé az FC Barcelona.

„Kedves szurkolók, a Barcelonánál töltött időm véget ért. Intenzív két és fél éven vagyok túl, ebben az időben átélhettem örömteli pillanatokat, amikor a megnyert trófeákat ünnepeltük, de olyanokat is, amelyek nehezek voltak. Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy élmény volt megtapasztalni azt a szeretetet, amit a szurkolók mutattak irántam.”

„Szeretném megköszönni Josep Maria Bartomeu elnöknek és a vezetőségnek, hogy lehetőséget adtak nekem az első csapat irányítására, és azt, hogy bíztak bennem. Szeretném megköszönni a velem együtt dolgozóknak azt, ahogyan támogattak és bántak velem, főleg azoknak, akik az első csapat körül dolgoznak, és akikkel megannyi közös élményünk volt a Ciutat Esportivában (a Barcelona edzőközpontjában – a szerző) és az idegenbeli túrák során. Természetesen a játékosoknak is szeretném megköszönni az erőfeszítéseiket, amelyek lehetővé tették, hogy közösen trófeákat nyerjünk. Ettől a naptól kezdve a világ összes szerencséjét kívánom nekik, ahogyan az új edzőnek, Quique Setiénnek is.”

„A legjobbakat mindenkinek, éljen a Barcelona, éljen Katalónia,

Ernesto Valverde.”


Valverde kedd délelőtt nem sokkal fél tíz után érkezett meg a Barcelona közelében található edzőközpontba, ahol elbúcsúzott a játékosoktól és a stábtól, majd végleg maga mögött hagyta.

on Twitter

- Valverde waves goodbye and leaves Barcelona for the last time this morning. https://t.co/jWFezslNcr


 

Mint ismert, Valverdével hétfőn késő este bontott szerződést a Barcelona, az 55 éves szakember utódja Quique Setién lesz – róla ITT írtunk bővebben. A Barcelona várható téli átigazolásairól ITT olvashatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik