Barcelona: új e-mailek kerültek elő a Griezmann-ügyben – sajtóhír

T. I.T. I.
2019.09.20. 12:26
null
Antoine Griezmann miatt kerülhet bajba a Barcelona (Fotó: AFP)
Az El Mundo Deportivo állítja, újabb bizonyítékokhoz kapott hozzáférést, ezek szerint az FC Barcelona már márciusban felvette a kapcsolatot Antoine Griezmann-nal és menedzsmentjével, hogy az átigazolásáról egyeztessenek, holott ehhez az Atlético Madrid nem adott engedélyt. Mint beszámoltunk róla, az egészen meghökkentőnek tűnő 300 eurós pénzbírságtól egészen a Camp Nou bezárásáig büntethetik a katalánokat, ha a spanyol szövetségnél úgy találják, szabálytalanok voltak.


A spanyol lap beszámolója szerint a most hozzájuk jutott levelezés Griezmann bónuszairól szól, a francia támadó többek között 14 millió eurót kért aláírási pénzként, de menedzsmentjének és hozzátartozóinak is jutott pénz a megállapodás részeként. A levelezés 2019 márciusából való, amikor az Atlético Madrid korábbi álláspontja szerint az FC Barcelona még nem vehette volna fel a kapcsolatot Griezmann-nal.

Bár augusztus közepén arról lehetett olvasni, az Atlético Madrid visszavonta panaszát, amit amiatt nyújtott be, mert véleménye szerint az FC Barcelona vezetősége a szabályokkal ellentétesen, a madridi klub hozzájárulása nélkül kezdett tárgyalásba Griezmann-nal.

Igaz, az El Mundo akkor is hozzátette, ha az Atléti le is tesz az elszámoltatásról, a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) hivatalból befejezheti a vizsgálatot. A lap akkor azt írta, a jelenlegi szabályozások mellett kevés esély mutatkozik arra, hogy szankcionálják az esetet.

Jelen állás szerint sem igazán lehet: a madridiak által a nyáron kért, a szerződés érvényességének megszüntetése nem opció, ezzel szemben a kiírás paragrafusait böngészve valahogy kisült egy 300 eurós bírságtétel.

Mivel az RFEF-nél is érzik, hogy ez az összeg a modern futball világában nevetséges büntetés lenne, zéró visszatartó erővel a jövőbeli hasonló esetek elkerülésére, ezért a vizsgálatot folytató Juantxo Landaberea azt javasolta, a sportszerűtlenséget sújtsák egymeccses zárt kapus büntetéssel. Most ezt az alternatívát mérlegeli a szövetség versenybizottsága.

A Barcelona 120 millió euróért cserébe szerezte meg Griezmannt, akinek a szerződésében szerepelt egy kitétel, mely szerint július 1-jével csökken ennyire az ára. Ha valaki korábban akart volna megállapodni vele, akkor 200 milliót kellett volna „kicsengetnie”…

Legfrissebb hírek

La Liga: az Elche győzelmet, az Alavés drámai döntetlent köszönhet egy-egy cserejátékosának

Spanyol labdarúgás
22 perce

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
18 órája

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 07:10

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
2026.04.08. 19:27

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 14:29

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06
Ezek is érdekelhetik