Barcelona: Rosell távozhat, délután elnökségi ülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.23. 14:52
null
Úgy hírlik, Sandro Rosell már nem sokáig lesz a Barcelona elnöke (Fotó: Reuters)
Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint hamarosan lemond a posztjáról Sandro Rosell, az FC Barcelona elnöke, aki a Neymar átigazolási díja körüli hercehurca miatt távozhat a katalán klub éléről. A 49 esztendős sportvezetőt a szezon végéig Josep María Bartomeu válthatja az elnöki pozícióban, míg a nyáron előrehozott elnökválasztást tarthatnak.

 

A spanyol sajtó beszámolója szerint a Barcelona elnöksége ma délelőtt Sandro Rosell irodájában gyűlt össze, ahol szóba került a regnáló elnök távozásának lehetősége. A megbeszélésen – Bartomeu mellett – jelen volt Carles Vilarrubí alelnök, Albert Montagut kommunikációs igazgató és Antoni Rossich vezérigazgató. Úgy tudni, Rosell a Neymar átigazolási díjával kapcsolatos huzavona miatt távozna, döntésével pedig azt szándékozik elérni, hogy a Barcelona minél kevesebb kárt szenvedjen az eddig tisztázatlan ügy kapcsán.

Továbbá megpróbálná elkerülni, hogy a Sevilla elnöke, José María del Nido sorsára jusson, akit első fokon hét év börtönbüntetésre ítéltek sikkasztás és becsületsértés vádjával.

A 2010 óta hivatalban lévő elnök helyét – akinek a mandátuma 2016 nyaráig szól – ideiglenes jelleggel Josep María Bartomeu sportszakmai alelnök veheti át, míg a szezon végeztével előrehozott elnökválasztást tarthatnak a Barcelonánál, melynek elnöki tisztségét állítólag Vilarrubí is megpályázza.

Időközben megerősítést nyert, hogy 18 órától rendkívüli vezetőségi ülést tart a Barcelona elnöksége, amely során Rosell hivatalosan is benyújtja lemondását, majd döntését a közvéleménnyel is tudatja.

Legfrissebb hírek

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:35

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 22:19

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16