Barcelona: Rakitic elárulta, hová igazolna, ha nem maradhat

T. I.T. I.
2019.12.04. 17:37
null
Ha Rakitic választhat, a Sevilla lesz a Barcelona utáni klubja (Fotó: AFP)
Örömmel visszatérne Sevillába, de előtte még meg akar küzdeni a helyéért a Barcelonánál, és reméli, képes lesz bebizonyítani, még mindig hasznos tagja tud lenni a katalán csapatnak – minderről Ivan Rakitic, a gránátvörös-kékek mellőzött középpályását az As idézte.

 

„Meglátjuk, mit hoz a jövő. Ha lesz beleszólásom, mindenki tudja, hogy örömmel mennék vissza Sevillába. Sokszor elmondtam már, ha van egy mez, amelyet örömmel hordanék újra, az az övéké. Örömmel tölt el az, ahogyan a csapatot építkezni látom. Jó egy egyre erősebb Sevillát látni a spanyol bajnokságban. Ha egyszer lesz rá lehetőségem, valóra váló álom lenne újra a Sevilla mezében futballozni” – nyilatkozta a jelenlegi idényben a Barcelonában 13 mérkőzésen csupán 456 percet kapó, és csak egyet, épp a legutóbbi, Atlético Madrid elleni rangadót végigjátszó Rakitic.

A 31 éves labdarúgó, aki 2014-ben igazolt a Barcelonához, Sevillában egy díjátadó ünnepségen vett részt, ott állt a sajtó rendelkezésére.

„Játszani szeretnék, újra élvezni a futballt. Még mindig képes vagyok a legmagasabb szinten játszani, sok van bennem, és be akarom bizonyítani, hogy sokat adhatok egy olyan csapatnak is, mint a Barcelona. Még mindig mindent meg akarok nyerni, és ehhez nincs jobb hely Barcelonánál. Ha ez nem jön össze itt, máshol kell folytassam – tette hozzá a horvát labdarúgó, aki iránt lapértesülések szerint pont a hétvégén legyőzött Atlético az egyik legélénkebb érdeklődő.

„Az ilyen pletykákat mindig felkapják... Meglátjuk, mi történik. Az Atlético nagy csapat, mindig harcban van a nagy címekért. Ez motiváló, de még egyszer, ha megvan a lehetőségem a játékra, akkor jobb csapatnál nem lehetnék, mint a Barcelona” – idézték a rutinos középpályást.

Legfrissebb hírek

Teljes spanyol dominancia: a legtöbb vb-, Eb-, BL- és El-győzelem a 21. században

Foci vb 2026
2026.07.20. 19:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Az Atlético Madrid ügyvezetője világossá tette: Julián Álvarez nem eladó, még 200 millióért sem

Spanyol labdarúgás
2026.07.17. 13:41

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

Egyéni teljesítmények szempontjából a La Liga uralta a negyeddöntőt

Foci vb 2026
2026.07.13. 09:30

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25