Barcelona: Pedro szerint a Real Madrid még veszélyesebb lesz

2011.08.10. 13:27
Címkék
A Barcelona labdarúgócsapatának támadója, Pedro úgy gondolja, hogy a most következő idényben a Real Madrid még nagyobb veszélyt jelent majd rájuk, mint a legutóbbiban.

„Meg akarjuk nyerni a Szuperkupát – nyilatkozta Pedro az El Mundo Deportivónak. – Nagy kihívás lesz: megmérettetünk a Madrid ellen, a tét pedig egy trófea. Két gyönyörű meccs következik, feszültséggel teli nagy küzdelemmel. Jó próba lesz mindkét fél számára.”

A spanyol Szuperkupáért vasárnap a fővárosi Bernabéuban csap össze a két csapat, a visszavágót pedig három nappal később rendezik Barcelonában.

„A Real Madrid még veszélyesebb lesz. A játékosai még inkább elkötelezettek, ezért kemény bajnokság elé nézünk. Nagyon jól játszanak, mindenekelőtt a kontratámadásaikra kell odafigyelnünk. Sok gyors emberrel rendelkeznek elöl, nehéz őket megállítani” – tette hozzá Pedro.

Legfrissebb hírek

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
13 perce

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
24 perce

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
37 perce

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
43 perce

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
1 órája

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2 órája

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
9 órája