„A bírók érdeme a kevesebb sérülés”

Vágólapra másolva!
2006.07.02. 19:59
Címkék
Angel Maria Villar, a FIFA-játékvezetők főnöke után újabb védője bukkant fel a világbajnokságon résztvevő bíróknak. Graham Barber, az egykori kiváló angol sípmester is védi volt kollégáit, és a játékosokat, valamint Sepp Blattert bírálja.
Graham Barber (középen) védi kollégáit
Graham Barber (középen) védi kollégáit
Graham Barber (középen) védi kollégáit
Graham Barber (középen) védi kollégáit

Az elmúlt időszakban rengeteg támadásnak volt kitéve a világbajnokságon résztvevő játékvezetői garnitúra – hol okkal, hol ok nélkül.

Angel Maria Villar, a játékvezetők főnöke korábban már kiállt a sípmesterek mellett, most egykori társuk, Graham Barber is megtette ezt.

A 48 éves Barber hosszú ideig volt Anglia második számú játékvezetője, de nem tudott kilépni Graham Poll árnyékából. Vb-n, vagy Eb-n nem vett részt, de több rangos BL-meccset, vb- és Eb-selejtezőket is vezetett.

„Sokan kritizálják a rengeteg sárga és piros lapot (320 sárga, valamint 26 piros lapot osztottak ki a játékvezetők, ebbe a tegnapi mérkőzések nincsenek beleszámítva – a szerk.), de én úgy vélem, ezek a vádak nem állják meg a helyüket. A játékosok jóval több hatalmas hibát vétenek, mint a játékvezetők.”

„A játékvezetők könnyű célpontnak számítanak, mindenki rajtuk tölti ki a csalódottságát, azt elfelejtik, hogy a játékosok milyen helyzeteket hagynak ki. Azt elismerem, hogy nem mindenki nyújtotta a legjobb teljesítményt, de összességében megfelelő a színvonal.”

Barber hozzátette, hogy a FIFA a vb előtt felhívta a játékvezetők figyelmét, hogy a könyöklést, az időhúzást, a mezhúzást és a műeséseket szigorúan büntesse.
„Szerintem a játékvezetők jól alkalmazzák a FIFA előírásait, ennek köszönhető, hogy elvétve van súlyos sérülés a világbajnokságon.”

A 2004 nyarán visszavonult Barber megvédte Valentyin Ivanovot.
„Mindenki azzal vádolta, hogy össze-vissza osztotta a lapokat, teljesen kicsúszott a kezéből a meccs. Én ezzel abszolút nem értek egyet. Teljesen elvesztették a játékosok a fejüket, jogosan osztotta ki a lapokat. Nem ő, hanem a játékosok tették tönkre a mérkőzést.”

A korábban a magyar válogatottnak is vezető (2000 őszén az emlékezetes 2-2-re végződött magyar-olasz vb-selejtezőt dirigálta) Barber Sepp Blatter FIFA-elnök felé is megeresztett egy „tüskét”:
„Nagyon sajnálom, hogy Blatter úr is csatlakozott azokhoz, akik a játékvezetőket bírálják. Pedig neki tudnia kellene, hogy mire hívta fel a sporik figyelmét a vb előtt…”
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
3 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
3 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
3 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
4 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
4 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
5 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik